Full text,  Válogatott tanulmányok

Tudják, de mégis teszik – Slavoj Zizek és a kapitalizmus, mint ideológia (2014)

ELŐZETES Slavoj Zizek napjaink egyik legnépszerűbb filozófusa és kultúrkritikusa, a radikális baloldal egyik első számú teoretikusa. Ez a tanulmány arra vállalkozik, hogy a zizeki életművet egy sajátos kiindulópontból rekonstruálja: állításom szerint ugyanis annak középpontjában a hagyományos marxista ideológiakritikai pozíció „marxofreudista” újraalapozása áll. Zizek szerint a hagyományos marxista elméletben alapvető jelentőséggel bír az „ész cselének” (cunning of reason) hegeli-marxi-engelsi koncepciója, amely a „nem tudják, de teszik” parafrázisban foglalható össze. Véleményem szerint Žižek hasonlóan jár el az ideológia fogalmával, mint a klasszikus marxizmus egyéb fogalmai – az osztály, a tőke, a fetisizmus, az elidegenedés, a fogyasztás, a szükséglet stb. – esetében: megkísérli a lacani-freudi elméleti keret segítségével újrapozicionálni és újrakonstruálni azt. Ennek során szakít a kapitalizmus mindenfajta exkluzív és univerzális marxi elméletével és azt állítja, hogy a társadalom tagjai pontosan értik és ismerik a rendszer működését. Ezért az ideológia jelentése ma a „tudják, de mégis teszik” formulája segítségével határozható meg. Ezzel párhuzamosan a pszichoanalízis számára nem csak azokat a területeket hagyja meg, amelyekkel kapcsolatban a marxista elmélet elégtelennek bizonyul: a marxizmus „kapitalista termelési mód” koncepcióját egy freudi és lacani gyökerű „kapitalista valóság” koncepciójára cseréli. Ez a „kapitalista valóság” magában foglalja a társadalmi gyakorlatok teljes spektrumát, vagyis a különböző gyakorlatok (gazdaság, kultúra, család, szabadidő stb.) olyan rendszereként írható le, amit az ideológia tart egyben és működtet. A tanulmány további részében bemutatom, hogyan írja le Zizek a posztmodern kapitalizmus ideológiai logikáit a fetisisztikus, a cinikus és a poszttraumatikus ész analízise kapcsán. Ezen esszé konklúziója szerint Zizek úgy azonosítja be korunk politikai alapszituációját, mint aminek alapja a nyugati társadalmak „kapitalista valóságának” (capitalist reality) és a globális kapitalizmus Valósának (Real) viszonya.

A tanulmány átdolgozott, új változata Ideológia, kritika, posztmarxizmus című könyvemben olvasható.

 

 

Tudják, de mégis teszik” – Slavoj Žižek és a kapitalizmus mint ideológia

A kapitalizmus ideológiaellenességének feltételezése nyilvánvalóan hamis – az az állítás, hogy a kapitalizmus semleges társadalom, maga a legtisztább értelemben vett ideológia. Mégis van némi igazság benne. Ahogyan ugyanis Alain Badiou írja, a kapitalizmusnak tényleg nincsen saját globális értelemben vett civilizációja, sem olyan életrendje, amely értelemmel tölthetné meg. A kapitalizmus az első olyan gazdasági-társadalmi rend, amely detotalizálja a jelentést – nincs általános értelemben vett kapitalista világnézet, nincs univerzális tőkés civilizáció. A globalizáció tanulsága azonban éppen az, hogy a kapitalizmus képes hozzákapcsolódni bármelyik civilizációhoz és ideológiához a kereszténytől a hinduig vagy a buddhistáig. A kapitalizmus globális dimenziója csak a jelentés nélküli igazság szintjén érthető meg, mint a globális piaci mechanizmusok Valósa ((Žižek 2009a: 25). Így fogalmazza újra Žižek a hagyományos marxista tételt a kapitalista kultúra lehetetlenségéről az Egyszer mint tragédia, másszor mint bohózat című könyvében. Az eredeti tétel szerint a kapitalizmusban nem létezhet tényleges kultúra, mert lényegét tekintve ez a rendszer nem lehet több mint öncélú pénzhajhászat, a termelési-értékesítési ciklusok mind gyorsabb és hatékonyabb ismétlődéseinek összessége. A kapitalizmusban a kultúra része az ideológiai felépítménynek, tehát a rendszer funkcionális-strukturális mechanizmusainak megfelelően változik (Lukács 1971). Žižek számára ez a tézis azért lehet alkalmas kiindulópont saját ideológiakritikai elemzéseihez, mert jól tudja: a kapitalista kultúra lehetetlenségének ezen hagyományos nézőpontja az idők során a marxista tradícióban egyre inkább levált az alap és a felépítmény kettősségének kultúrszkeptikus koncepciójáról. Ebben a helyzetben pedig már csak egyetlen lépést szükséges megtenni ahhoz az állításhoz, hogy ugyan nem létezik „kapitalista kultúra”, de a kapitalizmus mégis egyre inkább kulturális jelleget ölt. A kapitalizmus működése, a társadalom és a gazdaság dialektikája, a tőkelogika mellett felemelkedő más (ideologikus) logikák sokasága tehát nem érthető meg a kultúra autonóm szférájának feltételezése nélkül. Zygmunt Baumann nagyszerűen mutatja be, hogyan vált a kritikai elmélet ideológia-kultúrelméleti analíziseinek alapjává Freud teoretikus megkülönböztetése az úgynevezett „objektív” és „szubjektív” szabadságot illetőleg. Eszerint az egyén objektív társadalmi viszonyai között élhet a legnagyobb rabságban is, mert tevékenysége szubjektív boldogságának és szabadságának megteremtését fogja célozni egészen addig, amíg az ezáltal keletkező feszültségek patologikus-tudattalan vagy tudatos cselekvésre nem indítják. Mindebből nem is következhetett volna más konklúzió az egyre inkább manipulációs gépezetként érzékelt tőkés rendszer elemzése kapcsán, mint hogy az ideológiai kultúra szerepe a modern kapitalizmusban nem az, hogy elfedje, kiszolgálja és fenntartsa az értéktöbbletet realizáló mechanizmusokat, hogy leszerelje a politikai radikalizmust (felépítmény) – sokkalta inkább, hogy valóságnak láttassa azt, ami ebben a társadalomban minden valamirevaló radikális baloldali szerint csak illúzió, hogy a szubjektív szabadság elváljon az objektív szabadságtól azáltal, hogy létrejön az objektív rabság kapitalista szférája mellett a szubjektív szabadság kulturális szférája. Az egyén a kultúra és az ideológia „szubjektív” világában akarjon élni, és ő legyen az, aki elutasítja és gyanakvással nézi a kapitalizmus „objektív” valóságáról festett sivár képeket és meghaladásának kétes utópiáit (Bauman 2000). A szabadságnélküliség objektív helyzetében a szabadságot lehetségesnek mutassa be – értelmes életet adván azoknak, akik részt vesznek a kapitalizmus értelmetlen működésében. Véleményem szerint Žižek életműve (és ezen belül központi szerepet játszó ideológiaelmélete) csak ennek a teoretikus pozíciónak újrafogalmazási kísérleteként érthető meg a 21. század „posztmodern kapitalizmusának” keretei között.