Kiemelt

Interjú Békés Mártonnal baloldalról, jobboldalról, tudományról, kultúrharcról

Miről szól a jobboldali médiában dúló kultúrharc? Mit hiányol a mai konzervatív értelmiségből? Mi tesz rendszerré egy politikai rendszert, és mikortól válik korszakká? Interjú aTerror Háza Múzeum kutatási igazgatójával.

Egy éve írta meg a Tihanyi téziseket, amit a legújabb magyarországi kultúrharc alapdokumentumaként emlegetnek. Ebben azt írta, hogy a 2018-as országgyűlési választásnak az a tétje, hogy „korszak lesz-e a rendszerből”. Mi teszi rendszerré a rendszert, és korszakká a korszakot?

– A gondolatot azért tartom időszerűnek, mert a harmadik kétharmados felhatalmazással a háta mögött a jobboldali kormány véghezvitte a hazai politikai és társadalmi rendszer átalakítását – gondoljunk az Alaptörvény elfogadása mellett a családtámogatásra, a közfoglalkoztatásra, a multik megadóztatására vagy az adórendszer átalakítására. A jogszabályi környezetet, ha nem is máról holnapra, de néhány törvényhozási ciklus alatt meg lehet változtatni. A kultúra, azaz az emberek szokásai, viselkedése, egymáshoz való viszonya viszont lényegesen hosszabb idő alatt alakul át. Ennek az evőeszközök elrendezésétől a férfi–nő viszonyon át egy csomó minden a része, egészen addig, hogy egy ateista is azt mondja: „Jaj, Istenem!”

A mostani, nyolc éven belüli harmadik kétharmaddal közelebb léptünk ahhoz a ponthoz, amikor elmondhatjuk, hogy Orbán Viktor ugyanannyit volt ellenzékben, mint amennyit kormányon. Ez nagyjából egybe fog esni azzal az idővel, amikor kijelenthetjük: ugyanannyit éltünk a rendszerváltoztatás óta, mint amennyi a Kádár-rendszerben eltelt. A Kádár-rendszerből nem lett korszak: hiába hoztak rendszerszintű politikai döntéseket, a kultúra széles folyója ezt elmosta. Abban bízom, hogy a mostani egy szélesebb kimenetelű időszak lesz, ami művekben, gondolatokban, könyvekben, szobrokban, rendezvényekben és eseményekben is kiterjed az országra – szerintem ettől korszak a korszak. A Kommentár legújabb számának címlapján azért van a FINA világbajnokság legcsodálatosabb képe, mert szerintem ennek sikeres megrendezése és esztétikája már a korszak irányába mutatott.

A Tihanyi tézisekben azt írja, hogy a rendszerépítés kormányzati-politikai feladat, a korszakalkotás nem feltétlenül. Hanem kinek a dolga?

– Nagy hiba, amikor az értelmiség szeretné megmondani a politikának, hogy mi a dolga. A politika megtette a magáét: az intézményeket felállította, a versenyzés struktúráit biztosította, alkotmányba emelt egy köztestületet (a Magyar Művészeti Akadémiát), a filmkultúrában is megtörtént valami egészen újnak a felépítése. Most az értelmiségen a sor! Amikor „értelmiségről” beszélek, mindig a konzervatív oldal „szellemi embereire” gondolok. Minden szövegem, minden mondatom nekik és róluk szól, nem a liberálisokról. Annak a világnak, amelynek utóbbiak voltak a meghatározói, ugyanis vége van. Minden mondatom a jobboldali értékrendű közegnek szól: tessék használni a struktúrákat, tessék idézni egymást, tessék díjakat alapítani, tessék rendezvényekre járni, folyóiratokat olvasni.

 

A baloldal és a liberális oldal elavult, elaggott, nagyon kevesen vannak, akikkel érdemes vitatkozni…


A szövegeire adott reakciók pont arról szólnak, hogy Békés Márton szét akarja zúzni a liberális kánont.

– Kánonokat nem egyes emberek állítanak fel, hanem egyes kiemelkedő emberek válnak a kánon részévé. Ugyanakkor természetesnek gondolom, hogy ilyen keretbe került a vita, ahogy természetesnek tartom azt is, hogy a Kommentár átalakulásának a fogadtatása az Orbán–Simicska- háború lezárásának keretébe került, hiszen mindenki keretezi ezeket az eseményeket, hogy értelmet találjon bennük.

 

Akkor nézzük, mit hiányol a jobboldalon pontosan!

– Nekem a legfontosabb az, hogy vitatkozzunk egymással, hogy markáns, a 21. század méhében benne lévő kérdésekről merjünk vitákat folytatni.

Milyen kérdésekre gondol?

– Például társadalompolitikai kérdésekre. A jobboldali értelmiségieknek merniük kell megvitatni egymással például a melegek helyzetét, az Izraelhez fűződő viszonyunkat, a vallás szerepét. Aztán szerintem a nyelvhasználatról, az írott-olvasott fórumaink használatáról, penetrációjáról, kommentálásáról is kellene beszélnünk. Arra biztatom a velem egy oldalon állókat, hogy legyenek díjaink, értelmezzük, honoráljuk egymást, ha tetszik: szeressük egymás műveit, promotáljuk, reklámozzuk őket. Ma vannak a jobboldali értékrendhez köthető könyvkiadók, amelyeknek a termékei a kommentálás vagy recenzálás folyamata nélkül tulajdonképpen a semmibe hullnak. Éppen ezért a legfontosabb az, hogy hivatkozzunk egymásra.

Azt szeretném, ha a jobboldal törzsszövetség lenne, amelyben több, külön szállásterületen lakó klán élne. Ezek a hívó szóra egy bizonyos védelmi feladatra összeállnának, de békeidőben tudna egymással vitatkozni ez a közeg. Ezekre a vitákra szükség van ahhoz, hogy a jobboldali-konzervatív kultúra erős és egészséges legyen. Erre a rendszerváltoztatásig nem volt mód, ezt a munkát el kell kezdeni. Másrészt úgy látom, hogy a baloldali-liberális közeg nagyon elaggott és elmaradt az időtől, nem nagyon tudnék egy-két értékes kivételtől eltekintve olyan embert mondani, akivel érdemes vitába szállni.

A teljes interjú:

Hetek