Kiemelt

Hivatalos könyvbemutató Balázs Zoltánnal

Hármas könyvbemutató keretében mutatjuk be a PTI Társadalomelméleti Műhelyének legújabb köteteit. Nagy örömömre posztmarxizmus-könyvem ajánlását Balázs Zoltán vállalta el. Az enyémtől gyökeresen eltérő elméleti tradícióból érkező politikai gondolkodó és elméleti szakember várhatóan a tőle megszokott nyitottsággal közelít majd a munkához, érdekes és inspiráló szempontokat vetve fel a reménybeli olvasók számára.

A Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelyének legújabb 3 kötete a Napvilág Kiadó gondozásában jelent meg:

FÁBER ÁGOSTON: Pierre Bourdieu: elmélet és politika
– A kötetet bemutatja: HADAS MIKLÓS egyetemi tanár (BCE)

KISS VIKTOR: Ideológia, kritika, poszt-marxizmus: a baloldal új korszaka felé
– A kötetet bemutatja: BALÁZS ZOLTÁN egyetemi tanár (BCE), tud. főmunkatárs (MTA TK PTI)

TAKÁCS ERZSÉBET: A szolidaritás alakváltozásai. Az együttműködés lehetőségei és gátjai Magyarországon
– A kötetet bemutatja: RÉNYI ÁGNES szociológus, tanszékvezető egyetemi docens (ELTE TáTK)

Az esemény pontos menetrendje, Facebook oldala és regisztráció:

Hármas könyvbemutató Facebook esemény

 

“A posztmarxizmus ebben a kérdésben gyökeres fordulatot hozott. Az irányzat teoretikusai egészen másként reagálnak a „baloldal válságára”, amennyiben kiindulópontjuk nem a baloldal veresége, hanem a kapitalizmus győzelme. Elméleteik alapvetően arról szólnak, hogy a kapitalizmus – a munkásmozgalom folyamatos politikai nyomására és a rendszer ismétlődő kríziseire reagálva – állandóan forradalmasította és megújította önmagát. Ez a folyamatos átalakulás azt eredményezte, hogy a hatvanas évek végére alapvetően változtak meg a rendszer jellemzői, működési mechanizmusai, problémái és konstellációi a kapitalizmus 19. századi változatához képest. A posztmarxista tudat egyik közös sarokpontjává vált például az ipari munkásosztály eltűnésének és a teljes foglalkoztatottság felszámolódásának tézise, ami szerint a baloldal korábbi korszaka véget ért, mert a „proletariátus nem a kapitalizmus sírásója többé” (Gortz, 1982). Az irányzat szerzőinek következtetése pedig általában az, hogy mivel a kapitalizmus megváltozott, új dimenzióba lépett, a nyugati életmód és tőkés gazdasági forma régi politikai kihívói vonzerejüket vesztették és anakronisztikussá váltak. Ebben kétségtelenül őket igazolta az idő, hiszen a munkásmozgalom, a kommunista és tömegpártok, a posztkolonialista és modernizációs szocializmusok, az avantgárd művészetek, a korai feminizmusok vagy éppen a szakszervezetek és a jóléti szociáldemokrata irányzatok a nyolcvanas évek óta már csak önmaguk túlélőiként agonizálnak. Az elméletnek álláspontom szerint ebben a helyzetben nem újraélesztésük módját kell keresnie, hanem azt, hogy mi léphetne a helyükbe az új körülmények között.

Munkám elemzései mögött az a posztmarxista feltételezés húzódik meg, hogy a kapitalizmus „győzelmét” lehetővé tevő mechanizmusok, technikák és logikák új radikális-forradalmi politika esélyeit is kínálják.

A baloldali elmélet feladata feltárni ezeket és megtalálni (Gilles Deleuze és Felix Guattari fogalmát kölcsönvéve) a „szökésvonalakat” – mint ahogy egy hacker a virtuális teret konstruáló és kontrolláló kódmonstrum biztonsági résein bejutva átveszi az irányítást a folyamatok felett (Deleuze–Guattari, 1996). Az ideológia kérdése is ebben az összefüggésben tesz szert középponti jelentőségre, az ideológia kritikája lehetőséget kínál a posztmarxizmus triumfalista nézőpontjának kiaknázásához.”

Related Post