Egyéb

TGM / KISS könyvbemutató

A kötetet 2019. február 25-én mutattuk be a Kelet Kávézóban KISS VIKTOR, TAKÁCS ÁDÁM és TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS részvételével, az ELTE BTK Filozófiai Kollégiumával együttműködésben.

Étienne Balibar, Jacques Rancière, Louis Althusser, Pierre Macherey, Roger Establet: OLVASNI A TŐKÉT Szerkesztő: Takács Ádám Louis Althusser és fiatal munkatársai először 1965-ben megjelent Olvasni A tőkét című könyve jó eséllyel helyezhető el a 20. század legerőteljesebb hatású francia filozófiai munkái között.

Ez a hatás nagyrészt annak köszönhető, hogy a szerzők egyfajta „szimptomatikus olvasatnak” vetik alá Marx A tőkéjének szövegét azzal a céllal, hogy e vállalkozás legfontosabb téziseit és egyes tünetszerű kétértelműségeit szabatos kifejezéshez segítsék. Ehhez pedig nem haboznak a marxi elemzések tárgyát és gyakorlatát aprólékos elemzés alá venni, és ha kell, filozófiai átalakításukat javasolni. Ennyiben Marx ilyen episztemológiai értelmezése világossá tenni igyekszik azt is, hogy ez a filozófia mely pontokon válhat letéteményesévé annak, hogy mozgásba hozza – Michel Foucault egykori, Althussert értelmező kifejezésével élve – „a valós logikáját”. Az Olvasni A tőkét új és teljes magyar fordítása, melyhez Étienne Balibar külön utószót írt, egyszerre segíthet elmélyedni a marxi és az althusseri gondolkodásban. Ezen túlmenően új értelmezésekre, vitára és kritikára is ösztönözhet, vagyis olyan értelmezői munkára, amelyet minden klasszikus filozófiai mű megérdemel.