Key Concepts,  Kiemelt

Ideológia, kritika, posztmarxizmus – Kulcsfogalmak (2. rész)

Az Ideológia, kritika posztmarxizmus 2018 egyik legfontosabb hazai könyvévé vált. Megjelenésének első évfordulója alkalmából arra vállalkozom, hogy összeszedjem, mely fogalmak adnak biztos kapaszkodót az olvasónak a kötet megértéséhez és melyek a posztmarxista ideológiakritika alapvető megközelítései. A sorozat első részeiben az időközben megjelent recenziókat és kritikákat hívom segítségül, hogy elmagyarázzam: pontosan mik a legfontosabb fogalmak, amiket használok és milyen elméleti program munkál a könyv fejezetei mögött. A továbbiakban pedig a könyvből vett idézetek segítésével juthatunk egyre mélyebbre a posztmarxista kritika kulcskoncepcióinak világában. A második rész…

Ideológiakritika

„Baloldali cselekvés nincs baloldali gondolat nélkül. De mi pontosan a baloldali gondolat a 21. század első évtizedének végén? Az elmúlt századok nagy bizonyosságait messze magunk mögött hagytuk, a történelem véget ért és újra indult, a kapitalizmus válságba került majd újra megerősödött, baloldali pártok és mozgalmak emelkedtek és süllyedtek. Régi közhelyeink, dogmatikus tételeink arról, hogy miként működik a jelenkori társadalom, és hogy benne kinek és mikor nyílik lehetőség a politikai cselekvésre mindinkább érvényüket vesztik.

Kiss könyve szisztematikus áttekintését adja a posztmarxizmus huszadik századi elméleteinek. Célja azonban nem elsősorban az, hogy tankönyvként szolgáljon, hanem az, hogy egy tételt bizonyítson: a posztmarxizmus csaknem fél évszázadának fejtegetései az ideológia fogalmáról alkalmas kiindulópontként szolgálhat egy radikális – vagy Kiss szavaival: forradalmi – baloldali gyakorlat létrehozásához.

Ahhoz, hogy ezt megmutassa, Kiss elméleti szerzők rendkívül széles körét mozgósítja – Guy Debord-tól Slavoj Žižekig mindenkivel találkozunk a huszadik századi baloldali kánonból, sőt, még azon túlról is.

Elemzései során azt igyekszik megmutatni, miként jut el a posztmarxista ideológiakritika addig, hogy a politika szféráját – a hagyományos marxizmustól eltérően – önállónak, majd pedig elsődlegesnek ismerje el. Ez vezet el ahhoz a belátáshoz, hogy a baloldal feladata a jelenkor politikai logikájának megértése és felmérése, nem pedig a kapitalista gazdaság szükségszerű összeomlására való várakozás.

A posztmarxizmus végtére teljes értékű politikaelmélettel szolgálhat a baloldal számára, olyannal, amellyel a hagyományos marxizmus és a kritikai elmélet az utóbbi évtizedekben nem volt képes. Ez a politikaelmélet pedig – véli Kiss – a radikális, forradalmi baloldali cselekvés és politikai szerveződés legalapvetőbb követelménye. Ezzel a nézettel lehet vitatkozni – nekem magamnak is vannak fenntartásaim –, ugyanakkor Kiss Viktor rendkívül ambiciózus és magas minőségű elméleti munkája a jelenkori magyar baloldal számára megkerülhetetlen.” (Kapelner Zsolt, Mérce)

Az Ideológia, kritika, posztmarxizmus Bevezetőjében ezt a programot így foglalom össze:

Ez a könyv sajátos szempontból mutatja be a posztmarxizmus eltelt fél évszázadát. Elsőként teszi fel azt a kérdést, hogy miért éppen az ideológiakritika nézőpontjai kínálták a posztmodern kapitalizmus megértésének és a radikális-forradalmi politika újraalapozásának esélyét azok számára, akik egyszerre kívántak túllépni az osztályharc és a történelmi materializmus elméleti és gyakorlati horizontján, és eközben hűnek maradni Marx örökségéhez.

Munkámban arra vállalkozom, hogy bemutassam, a posztmarxista szerzők hogyan kísérelték meg újra bejárni a kritikától a politikáig vezető utat az ideológia kapcsán – vagyis hogyan találtak rá a marxizmus ideológiaelméleteinek dekonstrukciója során a radikális-forradalmi politika aktuális formáira és pozícióira.

Célom, hogy ráirányítsam a figyelmet a posztmarxista ideológiakritikai reneszánsz két megkerülhetetlen hozadékára.

Először is: a posztmarxista szerzők az ideológiakritika segítségével szakítottak azokkal az elméletekkel, amelyek a marxizmus válsága kapcsán az utópikus energiák eltűnését, a forradalom apályhelyzeteit, a radikális politikai opciók eltűnését észlelték korunk tőkés társadalmaiban – ezáltal gyakorta a „posztmodern kapitalizmus” apologetikáját igazolva.

Másodszor: e szerzők meggyőződése, hogy minden vízió, morális pozíció vagy kritikai megállapítás a kapitalizmusról üres ideológiai frázis csupán, ameddig nem kapcsolódik szervesen a valóságosan létező radikális-forradalmi politikai pozíciókhoz és azok lehetőségeihez. Ezeknek köszönhető véleményem szerint, hogy a posztmarxista ideológiakritika a kortárs kapitalizmus inspiráló és sokszínű társadalomelméleti elemzését teremtette meg.

Amellett érvelek, hogy az ideológiakritika a posztmarxisták számára egyszerre a marxista hagyománnyal történő szakítás és a politikai-elméleti folytonosság és újrakezdés médiuma. A posztmarxista szerzők abból indultak ki, hogy az ideológia negatív, pejoratív vagy kritikai paradigmájának – aminek alapjait Marx és Engels fektette le – döntő hatása volt a marxisták politikáról vallott nézeteire. A posztmarxizmus a „marxizmus ideológiakritikájaként” arra vállalkozik, hogy bebizonyítsa, hogy az ideológiát „hamis tudatként” és „társadalmi tudatként” meghatározó marxista megközelítést közvetlen felelősség terheli a baloldal tévedéseiért, a létező szocializmus bűneiért és a kommunista munkásmozgalom dekonjunktúrájáért egyaránt – vagyis, hogy a marxizmus éppen a rá jellemző ideológiakritikai meghatározottsága miatt vált használhatatlanná és folytathatatlanná.

Az első fejezet célja, hogy megfogalmazza e könyv központi tézisét: a posztmarxizmus nem csak a marxizmus ideológiakritikája, de a posztmodern kapitalizmus ideológiaelmélete is kíván lenni. Az ideológiakritikai nézőpontok bemutatása során általában figyelmen kívül hagyják, hogy a posztmarxista szerzők célja nem csak a marxizmus dekonstrukciója, a szakítás a korábbi politikai és elméleti pozíciókkal. Állításom szerint a posztmarxisták figyelmét éppen az kelti fel, hogy az ideológiakritika mekkora segítséget nyújtott a marxizmusnak abban, hogy választ találjon a mozgalmat ért politikai kihívásokra.

Azt a kérdést teszik fel, hogy ha a kapitalizmus korábbi időszakában az ideológia negatív vagy pejoratív felfogása alkalmasnak bizonyult a radikális-forradalmi politika megalapozására, akkor a „posztmodern kapitalizmus” korszakában is tölthet-e be hasonló szerepet az ideológiakritika. Az ideológia kritikájától a politikáig vezető út létezését bizonyította számukra az is, hogy értelmezésükben 1968 (a diáklázadások és az ellenkulturális mozgalmak) egyik legfontosabb törekvése a társadalom tagjainak felszabadítása volt a manipuláló, kontrolláló, elnyomó és elsekélyesítő „össztársadalmi reprezentációk” alól.

A sorozat előző részében a 21. századi baloldali politikai projekt és a Posztmarxizmus kérdéséről volt szó. A következő részben a Kommunizmus és a Deskriptív (leíró) kritika meghatározása kerül sorra.