A hétköznapi valóság terepén mozogva talán könnyebben érthetővé válik, amiről beszélek. A posztmodern kapitalizmusnak egyre extrémebb körülmények között kell fenntartania és működtetnie önmagát, megteremtve a kívánatos és normális élet kereteit a társadalom nagy része számára, és ehhez egyre komplikáltabb és direktebb eszközökkel kell előállítania azokat az egyéneket, akik majd beleilleszkednek az élet tőkés kereteibe. A klímaváltozás, a virtuális valóság, a hatalmas megfigyelő apparátusok kiépülése, a globális apartheid rendszerei (például a menekültek elé húzott falak és kerítések), a flexibilis munkaerőpiac, az úgynevezett negyedik ipari forradalom, vagy a genetikai robbanás hozadékai stb. olyan sokkhatások, amelyek hatalmas ideológiai-kulturális innovációt igényelnek a rendszer működtetőitől – persze cserébe a profitközpontú gazdaság szolgálatába lehet állítani őket.
Emlékezzünk vissza, a mobiltelefonokat megjelenésük pillanatában bunkofonnak hívták, súlyos beavatkozásnak tartották a személyes szférába és a tömegközlekedési eszközökön civilizálatlannak számított használni őket. De a tőkének szüksége volt az ASZTAL KÖRÜL86 infokommunikáció új befektetési területére. Úgyhogy két évtizeddel később az okoseszközök az élet alapjainak számítanak, és az számít különleges pillanatnak, amikor éppen nincs wifi-kapcsolat. Ehhez persze szükséges volt, hogy a társadalmak tagjait újraformálják-átalakítsák, tehát „aládolgozzanak” a mindenkori kapitalista szituációnak és a boldog életről kidolgozott vízióknak. Az ilyesmit pedig nem árt már gyermekkorban elkezdeni és a szülőket, vagy a tanárokat használni beépített ügynöknek. Nem csoda, ha végső soron elég sokan érzik úgy, hogy valami nincs rendben azzal, amilyenné ez a rendszer változtatja az embereket.
De milyen szerepe lehet a (neo)marxizmusnak egyáltalán a radikális-forradalmi baloldal paradigmaváltásában? Ezt a problémát már negyven évvel ezelőtt exponálta Jean Baudrillard The Mirror of Production című könyvében – amely éppen az ortodox és neomarxista teoretikusok között nem váltott ki hatást, amúgy jelentős visszhangja ellenére. Baudrillard szerint, bár ellenfelei túlzottan forradalmi elméletnek tekintették és ezért rettegtek tőle – valójában mégsem bizonyult eléggé forradalminak. Miközben kimutatta, hogy a kapitalizmusban a homo economicus uralmának, a piaci és profitlogikának és a bérmunkára alapozott nagyiparnak az általánossá tétele zajlik, a munka és a termelés kérdésének középpontba állításával maga is részese maradt annak az elméleti és ideológiai univerzumnak, amelyet kritizálni próbált. Marx a termelés paradigmájához láncolta magát, ahhoz a nézőponthoz, amely a kapitalizmus sajátja, és ezen keresztül szemlélte mind a múltat, mind a fényes jövő lehetőségét. Ha a „forradalom” és a „szocializmus” fogalmait nem is cseréjük le, ki kell őket szabadítani ebből a teoretikus börtönből.
Kiss, Viktor
Baloldal a posztmodern kapitalizmusban
ESZMÉLET 32 : 125 pp. 80-88. , 9 p. (2020)
