Full text

Kívül/Belül – egy új politikai logika (Előnézet)

(A könyv Tartalomjegyzéke, Az új globális konfliktus (1-22.) és A falak politikája (161-177.) című fejezete, valamint a Felhasznált irodalom)

Az elmúlt években újra felerősödtek a „nyugat alkonyát” prognosztizáló hangok a tudományban és a közéletben egyaránt. Vannak, akik civilizációs és kulturális összezavarodást, a liberalizmus túlsúlya által okozott értékvesztést és társadalmi széthullást látnak maguk körül. Mások az új nemzedékek elkényeztetését és elbutulását detektálják, ami a szellemi erőforrások és intellektuális gyökerek elvesztésével fenyeget. Egyre gyakrabban beszélnek kedvezőtlen demográfiai folyamatokról. A 21. század végére a nyugati országok lakossága az ENSZ előrejelzése szerint (még kontrollált bevándorlással együtt is) a világ népességének tizedére csökken. Mind többször hallani, hogy a centrumrégiók hatalmas nyugdíjas-otthonokká válnak. A munkanélküliség általánossá fokozódik, az aktív korcsoportok arányának csökkenése pedig állandó közéleti anarchiához és generációs konfliktushoz vezet. Többen a fejlett világ (katonai, gazdasági és politikai tekintetben) vezető szerepének elvesztésétől tartanak, amint a világgazdaság centruma Kína és India irányába helyeződik majd át. A kapitalizmus mai demokratikusnak tekintett változatának vereségét is sokan vetítik előre, amely a technológiai fejlődés és központosítás mindenhatóságának korát ígéri. Egyre erősebb szorongást okoz, hogy a következő időszakban az általunk (is) okozott ökológiai problémák egyszerűen visszaömlenek ránk.

Valójában az igazán nyomasztó azonban nem az, hogy a fentiek hatására milyen világot hagyunk gyermekeinkre és unokáinkra a korábban (állítólag) sikeres és virágzó „nyugati civilizáció” helyén. Az igazán fenyegetőek számunkra az elkövetkező évek történései. A fejlett és demokratikus országok – ahogyan önmagukat nevezik – rettegnek attól, hogy a közeli jövőben elvesztik globális előjogaikat és igazságtalan versenyelőnyeiket, ezért várhatóan mindent el fognak követni azért, hogy a jelenlegi status quo ne változzon meg. Életmódunk és civilizációs viszonyaink fenntartása mellett ugyanakkor számukra bizonyosan nem marad más lehetőség, mint „falak építése a nyugat körül” – vagyis a védekezés és a megelőző csapások kifinomult és brutális technikáinak kidolgozása (Andreas–Snyder, 2000). A politika, amelyben „a nyugati civilizáció védelme”, vagy „a haladó értékek megőrzése” jut szerephez, tulajdonképpen a legnagyobb veszély mindarra, amit a mi világunkban és hagyományainkban jónak tartunk. Félő, hogy a beszédmódok, amelyeket használunk, az identitások, amelyekben megéljük összetartozásunkat és a politika, amely közös vállalásaink terepe kéne legyen, alapvetően privilégiumaink védelmezésének puszta eszközévé válnak. A globális tőke, a különböző elitcsoportok és a gazdag országok választói többségének érdekszövetsége van kialakulóban. A Fitch Solutions elemzői máris arról értekeznek, hogy a közeljövőben erősödhetnek a populista és nacionalista hangok a világpolitikában, ennek köszönhetően a szabadpiaci elvek korábban töretlen terjedése is megtorpanhat vagy akár meg is szűnhet. A fordulat a multinacionális vállalatokat is arra ösztönözheti, hogy egyszerűsítsék és rövidítsék beszállítói láncaikat, és újra erősebb kapcsolatokat építsenek ki a fejlett nyugati országokkal.

Belül lévők és kívül rekedtek

Amikor politikáról gondolkodunk, akkor alapvetően a szegények és gazdagok, az elit és a nép, az erősek és az elnyomottak, a felül és az alul lévők, a tőkések és a munkások, a kormányok és ellenzékiek, a többséghez tartozók és a kisebbségiek stb. közötti hagyományos szembenállásokból indulunk ki. Az elsődleges elméleti feladvány a kortárs tudomány számára, hogy ezek segítségével megérthetjük-e a folyamatokat a globalizálódott tőkés világ új viszonyai között is. A baloldali szerzők legtöbbje ragaszkodik a régi keretekhez, különösen a korábbi nemzetállami, demokratikus, egalitárius és osztályközpontú képzeletvilághoz. Én azonban abból indulok ki, hogy jelenleg a nyugati demokráciák politikájának globális dimenzióváltása zajlik, amely úgy érthető meg, ha feltételezzük egy új típusú szembenállás vezető szerepét. Az alapvető kérdés tehát a következő: mi válik a domináns konfliktussá a 21. században?  Úgy tűnik számomra, hogy a következő évtizedek közéleti eseményeit a belül lévők és a kívül rekedtek között kibontakozó küzdelmek sokasága határozza majd meg – ami a politika gyökeresen megváltozó logikáját eredményezi. A Brexit, az Egyesült Államok déli határán létesített high-tech virtuális védőfal, az EU bővítés felfüggesztése, a koronavírus kapcsán emelkedő karanténok és határok sokasága, a görög-török kerítésnél feltorlódó migrációs hullámok és a hasonló események sora arra engednek következtetni, hogy máris beléptünk abba a korszakba, amelyben a politika beszédmódjai és a kollektív identitások a Kívül és a Belül közötti különbségtételre épülnek.

A kutatás alapgondolata a 2015-ös nyári események kapcsán fogalmazódott meg bennem, amikor a bevándorlók tömegei befogadottakból (Willkommenskultur) néhány hét alatt kirekesztetteké váltak, akiket fizikai akadályokkal tartanak távol a nyugati világtól. (Kiss, 2016) Öt évvel az első nagy európai menekültválság után, a koronavírus-járvány időszakában pedig már valamennyien megtapasztalhattuk, krízishelyzetben hogyan árasztják el a világot a falak, határok és kordonok. Átélhettük, hogyan válik a politikum kizárólagos meghatározójává a kívül és a belül közötti szembeállítás – a fejlett nyugati demokráciák közvéleményének mindenfajta kritikája, vagy ellenállása nélkül. Valamennyien szembesültünk azzal, hogy a globális időszak határmegvonásai mennyire bizonytalanok, változékonyak és esetlegesek. Kezdetben arról szóltak a hírek, hogy a diktatórikus, fejletlen és távoli Kína és Dél-Korea nem tud megbirkózni a vírussal – de ez a demokratikus és fejlett nyugaton nem fordulat elő. Majd a lusta és fegyelmezetlen Dél-Európa és a nyugati világ többi, racionális és fegyelmezett részének szembeállítása következett – lezárva közöttük a légi és földi határokat. Végezetül már egy-egy régió, város, vagy ház is a kívül rekedtek világában találhatta magát, amit gondosan elszeparáltak az egészségesek tereitől. Egyes balkáni országok saját állampolgáraikat, a „veszélyes vendégmunkásokat” sem engedték be területükre. Ezek az események megmutatták, hogy az új politika korának állandóan alakuló és flexibilis határmegvonásainak hála bármelyik pillanatban átkerülhetünk a belül lévők közül a kirekesztettek táborába – ezért minden törekvésünknek arra kell irányulnia, hogy ezt elkerüljük. Lehet ugyan azzal érvelni, hogy ez a helyzet minden járvány idején természetes az idők kezdete óta – a pandémia azért elsősorban mégiscsak annak bizonyítéka volt, hogy egyik pillanatról a másikra globális falakkal és kerítésekkel találhatjuk szembe magunkat, ha bizonyos helyeken erről döntéseket hoznak. Feltételezhető, hogy ez a defenzív, versengő és egoisztikus világlátás lesz majd a politikai közösségek, a kollektív identitások elsődleges forrása is a közeljövőben – egészen új helyiértéket kölcsönözve a kapitalizmussal szemben fellépő kommunisztikus mozgalmaknak.