Az ideológiák működésével foglalkozó kutatóként mindig megdöbbenek azon, hogy a mai korszak közéletét milyen mértékben emészti fel a politikai paranoia jelensége: a tisztánlátást hogyan keríti hatalmába a vélt, vagy valós ellenféltől való rettegés – amit sajnos a nagypolitika szereplői előszeretettel táplálnak is. Lányi András utóbbi szövegét olvasva sajnos azt érzem, hogy ugyanez a zsigeri gyűlölet uralja el nézeteit, amikor azzal indítja sorait, hogy a társadalom többsége azért nem támogatja az ökológiai politikát, mert „az örökké elégedetlen baloldal újabb trükkjére gyanakszik, amely üres ijesztgetéssel és olcsó vádaskodással próbálja az embereket a fennálló viszonyok ellen hangolni.”
Világos ugye? Az emberek ma a baloldal miatt nem zöldek, a nyugati társadalmak tagjait a baloldal idegeníti el attól, hogy megváltozzanak és fenntartható életmódot éljenek…
Megértem persze mind a frusztrációt, mind a szorongást, amit Lányi érez, hiszen az általa képviselt irányzat marginalizált szerepet tölt be, miközben a zöld gondolat szégyenteljes párpolitikai visszaélések martaléka lett. Ráadásul „a fejlett világban” a zöld pólus képtelennek bizonyult az ökológiai katasztrófa megakadályozására. A zöld mozgalom, amely egyike volt az elmúlt ötven év legcsodálatosabb fejleményeinek, súlyos vereséget szenvedett. Ezért meggyőződésem, hogy más megközelítést érdemes választani. Ebben az írásban (persze csak néhány gondolatmorzsát felvillantva) arról szeretnék szólni, hogy
ez az új út miért az antikapitalista baloldal útja. Pontosan fogalmazva tehát: nem egy rendszerellenes zöldpolitikáé, nem a „görögdinnyéké”, hanem általában az antikapitalizmusé, a posztmarxista-autonomista-posztanarchista 21. századi baloldalé.
Elöljáróban azonban fontos felhívni az olvasó arra a nem közismert tényre, hogy a „baloldal”, mint olyan nem létezik. Bár a jobboldalon előszeretettel tesznek általános érvnyű megállapításokat ezzel kapcsolatban, valójában napjainkban baloldali mozgalmak sokasága létezik, amelyek egymással is szemben állnak. Ennek oka, hogy a mai ezerféle baloldal a valaha erős és hatalmas marxizmus és munkásmozgalom belső harcaiból és osztódási folyamatából jött létre. Vagyis Lányinak a baloldalt ért kritikáival nem az a baj, hogy nem találnánk olyan szereplőket, amelyekre igazak (de még mennyire!), hanem hogy nem vesz tudomást azokról, akikre csöppet sem. Lányi ezáltal eltitkol két nagyon is lényeges fejleményt.
Egyrészt körülbelül 2000 óta tisztában vagyunk vele, hogy Marx gondolkodását mélyen áthatotta egy olyan szemlélet, amit ma ökológiai gondolkodásnak nevezhetnénk. Másrészt – és ez talán lényegesebb – hogy az elmúlt évtizedekben éppen az új típusú baloldali antikapitalista szerveződések képviselték megalkuvás nélkül az ökológiai gondolatot világszerte. Nem csak a nagy nyugati lázadó hullámok, mint az alterglob- (1999-2006), vagy az Occupy-mozgalom (2008-2012), nem csak több baloldali populista, vagy őslakos felkelés a globális Délen, hanem korunk megvalósult kezdeményezései is. A kubai forradalom (bár sok tekintetben kényszerből) még Fidel Castro alatt, az 1989-es események hatására vett gyökeres zöld fordulatot, a mexikói zapatista autonóm tartomány és a szíriai kurd Rojava kialakítása során is elsődleges szerep jutott az ökológia szempontjainak. Mindezek mellett az általam kevéssé ismert kommunista(!) Vietnám teszi ma a legtöbbet a biodiverzitás megőrzéséért, és működteti a leginkább fenntartható és párhuzamosan az emberi jóllétet is biztosítani képes modellt.
Zöld foradalom ubábanEz persze nem sok a problémák súlyához képest, de talán bizonyítja: ma nem a baloldalnak, hanem a konzervatív-jobboldalnak és a liberálisoknak van mit törlesztenie zöldügyben. Számtalan olyan jobboldali erő került hatalomra ugyanis, amely egyenesen tagadta (Trump, Bolsanero, Orbán), vagy relativizálta a fenntarthatóság, a klímaváltozás kérdését, a liberális-reformer megközelítés pedig azt állította, hogy nincs is akkora baj, néhány (látszat)intézkedés majd 2050-re, vagy ki tudja mikorra eredményt hoz majd. Az antikapitalisták mai utódai már régen elvetik a kínai és szovjet típusú modernizációs-expanzív fejlődési modellt, és az észak-koreai fegyverkezési őrületre és végső nagy összecsapásra építő hidegháborús paradigmát is. Eközben pedig átérzik a harc tétjét, az azonnali gyökeres változtatás szükségességét.
De ne kerüljük meg az alapkérdést: miért legyenek antikapitalisták a zöldek, miért válasszák ezt a komplexebb és szélesebb fókuszt politikai gyakorlatuk során? Ezzel kapcsolatban három szempontot szeretnék felhozni.
Az ökológiai katasztrófával kapcsolatosan úgy érzem, hogy számtalan parttalan vitát megspórolnánk azzal, ha megértenénk a kapitalizmus szerepét a mai küzdelmekben. Véleményem szerint teljesen félreviszi a kérdést, ha azt feszegetjük, hogy mi az oka a jelenlegi válságunknak (az emberi természet, az ipari civilizáció, a modernitás, a tőkés rendszer, a tömegek ostobasága, az elitek árulása, és ki tudja még micsoda).
Számomra sokkal megvilágítóbb, ha azt kérdezzük, hogy miért nem lehet mindez másként a mai világban?
Azért nem lehet másként ugyanis, mert a globális méretekben megszerveződött gazdasági rendszerünkben a tőke elve, az érték realizálása, vagyis a profit érdekében szerveződik nem csak a termelés, de a társadalom, a politika és a kultúra is. A kapitalizmus szó nem a piac, hanem a tőke (kapital) uralmára utal. Ennek következtében bármely más elv és logika érvényesülése csak kivétel lehet, ha valamiért felfüggesztjük a szabályt. A nagyvállalatoknak azért van szükségük un. társadalmi felelősségvállalásra, mert amúgy ezek a cégek csak a mind nagyobb nyereségért léteznek. A tőke – ahogy Kívül/Belül. Egy új politikai logika című munkámban bemutatom – a Földet zónákra osztja: egyik részét arra használja, hogy kiszipolyozza az olcsó erőforrásokat, munkaerőt és a természetet, a másik részét pedig arra, hogy létrehozza a kulturális-fogyasztói paradicsomot és a saját nyereségének érdekében alakítsa az emberek értékrendjét, pszichéjét és életmódját. Minden más csak azután jöhet, ha zsebben a profit, vagy ha veszélyben a nyereség. Antikapitalistának lenni azt jelenti, hogy egy olyan világot akarunk, ahol mindaz, ami eddig kivétel volt szabállyá válik, hiszen a profitelvtől búcsút veszünk. Ahol kulturális megkomponálásunkat nem a cégek végzik (a reklámok, a sorozatok és a Facebook), hanem mi magunk, ahol az ökológiai gondolkodás a dolgok lényegéhez tartozik.
Másodszor: a zöldeknek nem csak azért kell egy szélesebb antikapitalista blokk részévé válniuk, mert egyedül gyengék a tényleges változások eléréséhez. Vessünk egy pillantást Lányi András legfontosabb tételmondatára: „A zöldek civilizációnk hanyatlása és a természet pusztulása között az összefüggést abban látják, hogy … az ellenőrzés kicsúszott a helyi közösségek kezéből.” Lányi jó helyen keresgél, de mégsem érzékeli a probléma egészét.
Nem az ellenőrzés csúszott ki a kezünkből ugyanis, hanem az irányítás, nem a helyi közösségeikéből, hanem a globális erősekéből és nem csak a környezeti problémák esetében, hanem minden más kapcsán is.
Az antikapitalisták pontosan látják, hogy a bennünket fenyegető veszélyek közül csak egy a klímaváltozás. Éppen a menekültválság, a koronavírus járvány és az orosz-ukrán háború, vagy a kínai-amerikai konfliktus, a ChatGTP körüli viták és hasonló dolgok mutatják meg, hogy milyen könnyen úszhatjuk meg a klímaváltozást azzal, ha előbb valami még nagyobb bajt okozunk magunknak. Akik ma irányítanak és a pozíciókat birtokolják nem képesek megoldani a problémákat, de ez nem is áll szándékukban – megelégszenek azzal, ha valamiképpen „kezelik” őket. Ebben persze nem sok köszönet van. A jelenlegi világban ugyanis a tőzsdei elemzők, a gazdasági nagyhatalmak és makrogazdasági szakemberek mondják meg, milyen irányba érdemes fejlődnünk és ők „árazzák be” ennek a fejlődésnek a negatív következményeit, a környezeti katasztrófát is.
Mi az, amit tehát szerintem Lányi András a leginkább félreért a mai politikai szituációban? Amikor azzal támadja a baloldalt, hogy annak törekvéseivel szemben „az ökocídiumot nem lehet igazságosan elosztani”, illetve „a vagyoni különbségek globális kiegyenlítődése … felgyorsítja, felgyorsította a katasztrofális folyamatokat”, akkor lényegében amellett érvel, hogy a baloldaliság káros az ökológiai küzdelmek szempontjából. Pedig ennek éppen az ellenkezője az igaz.
A baloldal akarja felszámolni azt a politikai-ideológiai helyzetet, ami miatt az ökológiai válság sem oldódhat meg. Egyszerűen fogalmazva: ma éppen azzal vesznek rá bennünket, hogy elfogadjuk a globális erősek és a tőke uralmát, hogy nem akarják „igazságosan elosztani” az ökológiai katasztrófát és hogy a globális különbségeket (tehát nem pusztán az egyenlőtlenséget!) a végsőkig fokozzák.
Válassz: te azok közé tartozol, akik viszonylag olcsón megússzák a klímaválságot, vagy azok közé, akik elpusztulnak.
Azok közé, akik boldogan élnek a fogyasztás virtuális paradicsomában, vagy azok közé, akik a globális Kívül világában senyvedek? Azok közé, akiket megfigyelnek, kontrollálnak és elnyomnak, vagy akik ezt teszik. Akiket értelmetlen érdekháborúkban a drónok bombáznak, vagy akiknek drónjai vannak és a biztonságos távolból irányítják azokat. Akik a Nyugat körüli határkerítés ezen oldalán vannak, vagy akik a másikon. Válassz! – és az antikapitalisták pontosan tudják, hogy ameddig ez így marad, semmiféle lényegi változásra nincs kilátás.
Végezetül: gyakorta érzem azt, hogy napjainkban számtalan, önmagát konzervatívnak, vagy jobboldalinak valló ember azért érez ellenszenvet és zsigeri rettegést a baloldallal szemben, mert nem érzékeli, hogy az elmúlt 50 évben gyökeresen átalakultak a világban a tétek, az erőviszonyok és a koordináta rendszerek. Bal- és jobboldaliak több évszázados ádáz kultúrharcot vívtak egymással, ma viszont azt látjuk, hogy egy oldalra kerülnek a globális konzumidiotizmussal szemben. De hasonlóan: lehet, hogy száz éve a magyarok, románok és szlovákok között élet-halál harcnak volt tétje, de a „nemzeti érdek”, a „szuverenizmus”, a „nyugati keresztény civilizáció” nevében nézni szembe a jövő kihívásaival, döbbenetesen bornírt és veszélyes.
A jobboldal és a baloldal felosztás mindig az adott korszak döntő harcában betöltött pozíciókra utal. Ez a küzdelem azok között zajlik, akik a fennálló viszonyokat védelmezik és akik azokat meg akarják változtatni. A zöldek jól látták az ezredfordulón, hogy a régi baloldal és jobboldal kora lejárt – azonban a legtöbben tévedtek abban, hogy éppen az ökológiai kérdés teremti meg „a nagy közös nevezőt”, amely összeköti majd az embereket. Ma éppen az ökológia a bal- és jobboldaliak közötti egyik legfontosabb töréspont. Jelenleg a csapból is a klímajobboldal mondandója folyik, a liberálisok és a konzervatívak egymást licitálják túl abban a tekintetben, miképpen ne kelljen túl sok dolognak megváltoznia, és túl kényelmetlen intézkedéseket hozni. Velük szemben azok szerveződnek, akik ma azt gondolja, hogy a klímaváltozás problémája csak a mai politikai-gazdasági-szellemi status quo, a globális hierarchiák és egyenlőtlenségek, az évszázados intézmények és kormányzati formák, az autoriter populista-modernista-nacionalista és a tőkepárti liberális politika, az erősek hálózataként felettünk lebegő Birodalom (Antonio Negri) és a tőke felszámolásával oldható meg. Ők ma a baloldaliak. Itt a idő, hogy mindenki letegye a voksát egyik, vagy másik mellett.
Megjelent: https://hang.hu/magyar-hang-ajanlo/nem-tervezek-behazasodni-a-ner-be-magyar-hang-ajanlo-157873
