Az ideológia problémája kezdettől fogva központi helyet foglalt el gondolkodásomban. Ez talán nem meglepő annak tükrében, hogy kezdeti elméleti olvasmányaim közül éppen Lukács György Történelem és osztálytudata és Herbert Marcuse Az egydimenziós embere volt rám döntp hatással. A kétezres évek elejétől kezdtem esszéket és tanulmányokat írni a mai korszak ideológiai folyamatairól.

Az ideológiaelmélet számomra a kritikai elmélet tradíciójának újrafogalmazási esélyét kínálta. 2003-ban idehaza elsőként vetettem fel, hogy a válság-tematika eluralkodása 2001 szeptember 11. után nem csak az Amerikát ért borzalmas terrortámadás következménye volt, de a kapitalizmus ideológiai újraszervezésének eszköze is. A „válság antropologizálása” szerintem máig használható teoretikus keret függetlenül attól, hogy a téma mára – köszönhetően például Naomi Kleinnek – része lett az értelmiségi közbeszédnek

Az utópia védelmében (2004) című írásomban a „jobboldali utópizmus” kategóriáját bevezetve próbálok egy magyarázati lehetőséget nyújtani a világban tapasztalható jobboldali fordulatra, melynek csak egy szélsőséges és extrém megnyilvánulása az úgynevezett radikális jobboldal előretörése. A „bezárkozó utópia”, az „ellenember megfogalmazása”, vagy a „negatív pillanatok” mára egyértelműen részévé váltak a társadalmi és politikai gyakorlatnak, visszaigazolva akkori feltételezésemet: a nyugati társadalmakban újra megjelentek az utópikus energiák, kérdés, hogy mit kezdünk velük. Szintén ekkoriban írtam A technológiák rendszere című esszémet (2005), amelyben kísérletet teszek annak a korszakhatárnak a bemutatására, amely ideológiai értelemben a technika és a technológia korszaka között húzódik. Véleményem szerint a virtális valóság és egy új gondolkodásmód találkozása döntően formálja át az emberek életstratégiáit és újradefiniálja a valóságot. Ez a tanulmány azért is fontos számomra, mert ekkor fedeztem fel a posztmodern fogalmát, mint társadalomkritikai és társadalomelméleti kategóriát. Ennek jegyében született A hunédzser című írásom (2005), amely a kamaszkor kitolódásának a valóságkonstruálás módjára és a szabadság ezen belüli újrafogalmazásának tényére koncentrál. Ez az írás – kidolgozatlansága ellenére – talán egyik legtöbbet idézett esszém lett.

Több esszében foglalkoztam a rendszerváltás ideológiai folyamataival is. A leértékelt társadalom (2008) című munkám „posztbaloldali” tanulmánykötetem címadó munkája lett. Arról szó, az elitek hogyan rekesztették ki a társadalmat az átmenet irányításából, ennek köszönhetően hogyan indultak be a mélyben olyan folyamatok, amelyek felett nem rendelkezünk ellenőrzéssel. A tanulmány szerint ezek közül legfontosabb, hogy a nyugati piaci gondolkodásmódot nálunk a fogyasztói gondolkodás sajátos válfaja, egyfaja birtoklási ideológia helyettesíti – a társadalom önvédelme és az elitek képmutatása eszk9zeként. Csatlakozás után, felzárkózás előtt címmel 2007-ben publikáltam az erdélyi Korunkban. Azt állítom, hogy ideológiai torzulásainak és társadalmi bajaink abból erednek, hogy a csatlakozás folyamatát keresztbe szelte a nyugat globalizációja és társadalmi-gazdasági válsága, amire nem voltak válaszaink és szétrombolta illúzióinkat. „Egy válságban lévő társadalmi-gazdasági modellből egy vllságban lévő modellhez integrálódtuk, csak nem tudtunk róla. Mire megérkeztünk a nyugatba, az már nem volt ott.”

2005 óta az esszéken és tanulmányokon kívül szisztematikus elméleti kutatásokat kezdtem Marx ideológia-elméletei kapcsán. 2012-től elsődleges feladatomnak egy általános ideológia-elméleti kutatás évekig tartó folyamatát tekintem, melynek során feltárom az elmúlt évtizedek nagy ideológia-elméleti csomópontjainak tényleges kontextusát és választ keresek arra a kérdésre,  mennyiben alkalmasak arra, hogy a mai korszakról segítségükkel beszéljünk.  2010-es Hat tézisem előbbi esszéisztikus kutatásaim lezárását jelentik és egy  egy akadémiai irány szükségességét mutatják fel.