Profil

A posztmodern Marx

Terrell Carver szerint napjainkban nincs más lehetőség, mint „Marx posztmodernizációja” – vagyis Marxot nem lehet többé „követni”, csak „felhasználni”, újraalkotni a magunk számára. Fel kell tenni azt a kérdést, hogy melyik Marxot, hogyan és mire akarjuk használni az ezredfordulón? Marx posztmodernizációját az teszi lehetővé, hogy az elmúlt évtizedek kutatásai egyértelműen feltárták, hogy Marx életműve nem egységes, fordulatokkal, ingadozásokkal és ellentmondásokkal teli. Ebben a helyzetben nem az a kérdés, hogy „mit mondott Marx” (hiszen életműve végzetesen sokpólusú, fragmentált és változékony), hanem, hogy a mából visszatekintve mit találunk aktuálisnak és inspirálódnak szövegeiből. Carver szerint az elmúlt évtizedek legalább ennyire fontos fejleménye, hogy megszűnt Marx „marxista olvasatának” kizárólagossága: megkérdőjeleződött, az Engels és Marx munkáinak egylényegűségébe vetett korábbi hit – sőt Derrida és Riceirour nyomán azt mondhatjuk, hogy éppen a marxista interpretációs keret torzította el és tette megközelíthetetlenné tényleges törekvéseit és elméleteit. A kétezres évek elején Marx Myths & Legends címmel született is egy nagyszabású gyűjtemény, amely arra vállalkozott, hogy leszámoljon mindazzal a félremagyarázással és tévedéssel, amit ez az értelmezési keret hagyott örökségül az utókorra.  Az úgynevezett „marxista olvasat” alól felszabaduló posztmarxizmus számtalan új és egymásnak is ellentmondó Marx-portrét rekonstruált az idők során: politikusként, filozófusként, társadalomtudósként, magánemberként, rebellisként, közgazdászként, kommunistaként, vagy éppen – ahogy én tettem Marx&Ideológia című könyvemben – állandó kríziseken keresztül a helyét kereső értelmiségiként és az ideológiaelmélet klasszikusaként láttatva a német gondolkodót.

Hogy ki volt valójában Marx? Megtudható Marx&Ideológia című könyvemből. Marx újratöltve: Hegemóniaelmélet a Kommunista Kiáltványban címmel a könyv legprovokatívabb fejezete külön is megjelent.

Külön kiemelném, hogy Marx… interpretációk, irányzatok, iskolák címmel hoztunk létre egy vaskos tanulmánykötetet, amely éppen arra tesz kísérletet, hogy megmutassa, hogyan van ma jelen Marx, kik örökösei és mit keresnek benne. Ez a kötet megkerülhetetlen mindenki számára, aki tájékozódni akar Marxról a 21. században.

Kívül/Belül: egy új politikai logika

2015-ben, elsősorban a menekültválság kapcsán fogalmaztam meg hipotézisemet, mely szerint Az új évszázad politikaelméletének egy folyamatosan változó és liquid határvonalat kell megragadnia. Fel kell készülni arra, hogy napjaink konzervatív korszellemének megfelelően a „jobboldalon” azok helyezkednek majd el, akik (az erőforrások és pozíciók egyenlőtlen elosztásából adódóan) meghatározzák a védelemre érdemes gazdasági-politikai rendszer-elemeket, szereplőket és szerepeket, kultúrákat, racionalitásokat, értékeket stb. – vagyis megkonstruálják azt a valóságot és azt az embert, amelyek önvédelmet folytatnak majd. A „baloldalra” azok kerülnek majd, akik ezeken kívül rekednek, akiket ellenségnek bélyegeznek, vagy akik ezzel szemben határozzák meg magukat. Ebben a helyzetben a baloldal elsődleges feladata, hogy felmutassa a világ olyan nézőpontjait és azokat a globális-univerzális és egyéni-partikuláris elemeket, amelyekből nem az önvédelem és a változatlanság görcsös vágya következik.

A globális baloldal születése című cikkem után egy nagy tanulmányt szenteltem az új, Kívül-belül politikai logika értelmezésének. Fontos állomás volt a populizmus korának végét detektáló írás is a koncepció kidolgozásában. A jelenleg is zajló kutatást egy átfogó szöveg megjelentetésével tervezem majd lezárni a következő években.

Posztmarxista ideológiakritika

2018-ban zárult le több éves kutatásom, amelynek során nem csak Magyarországon, de nemzetközi szinten is úttörő vállalkozásként rekonstruáltam a posztmarxista szerzők elméleteit az ideológiáról.

A posztmarxizmus mint elméleti irányzat a hatvanas évek végén alakult ki, képviselői egyszerre kívántak túllépni az osztályharc és a történelmi materializmus horizontján és eközben hűek maradni Marx örökségéhez. Úgy érzékelték, hogy a kapitalizmus gyökeres átalakulása nyomán már használhatatlanná vált a marxizmus merev tudományos apparátusa. Az osztályharc, a világtörténelem, a forradalom, a szocializmus, a kizsákmányolás fogalmaira épülő beszédmódnak nemcsak mozgósító ereje csökkent, de érvényessége is megkérdőjeleződött.

A kutatás eredményeként született könyv elsőként teszi fel azt a kérdést, hogy miért éppen az ideológia lett az irányzat képviselőinek egyik központi témája. A szerző értelmezésében az ideológiakritika vonzereje abban rejlik, hogy a radikális-forradalmi politika újraalapozásának esélyét kínálja, lehetővé téve a marxista baloldal önkritikáját. Segítségével olyan eszközrendszerhez jutott a kritikai társadalomelmélet, amely alkalmasnak bizonyul a posztmodern kapitalizmus társadalmi és politikai folyamatainak elemzésére.

Szelfi a szelfiző lányokkal címmel olvasható a könyv előszava, illetve ebben a videóban 8 percben összefoglaltuk, miért fontos ez az egész. A hivatalos könyvbemutatón Balázs Zoltán méltatta a munkámat, a megjelent recenziók és reflexiók pedig arról árulkodnak, hogy tényleg sikerült egy fontos monográfiát létrehoznom.

Magyarországon az első posztmarxistaként több tanulmányt írtam e gondolkodásmód alapkérdéseiről, szinte alig ismert szerzőiről és vitáiról. Ezek közül kiemelném Slavoj Zizek és Ernesto Laclau populizmus körül zajló összecsapását, vagy Antonio Negri forradalomelméletét, amelyekről magam írtam elsőként. Nagy Marx-kötetünkbe pedig a posztmarxizmus intellektuális stratégiáiról írtam egy tanulmányt.

Politikai írások

1999 óta rendszeresen írok tudományos publicisztikákat és esszéket. Az első időszak írásai egy spontán “posztmarxizmus" keretében azt állították, hogy a hazai politikában egyfajta vákuum figyelhető meg: miközben a rendszerváltás és a globális kapitalizmus egyre inkább megmut5atja árnyoldalait és egyre nagyon igény volna oppozíciójára – a baloldal korábbi cselekvési formái, eszméi és szervezetei alkalmatlanok ennek a vákuumnak a betöltésére.

Ekkoriban a regnáló balliberális-, kritikai- és posztkádári baloldal markáns kritikáját kíséreltem meg. Reneszánsz ember kétszer című írásom hozta meg az első sikert, amelyben Heller Ágnes példáján mutattam ki, milyen abszurditásokhoz vezet a balliberális oldal “antikommunizmusa".

2006-ban A megvalósult rémálom című cikkemben teljes egyértelműséggel megjósoltam, hogy a baloldali vákuum az orbáni jobboldal földcsuszamlás-szerű győzelmét és tartós hatalmon maradását hozza majd – azáltal, hogy a balliberálisok minden kritikát átengedtek a jobboldalnak.

A kétezres évek írásait Leértékelt társadalom című könyvemben gyűjtöttem egybe.  Célom az “alternativitás politikájának" megtalálása volt, vagyis egy olyan, a kritikai elméleten és 1968 örökségén alapuló kulturális-ideológiai forma kidolgozása, amely képes mozgalommá szervezni a rendszerváltás során nyakunkba szakadó nyugat elidegenedett és atomizált társadalmának és fogyasztói kispolgári ethoszának ellenfeleit. Az alternativitás politikája nem más, mint annak bizonyítása, tehát kézzelfoghatóvá tétele, hogy nem csak “kellene egy más világ", de tényleg “lehet más a világ". Éppen az ökopolitika sikere bizonyította később, hogy erre tényleges igény mutatkozott – ahogyan az is kiderült, hogy igazam volt abban, hogy egy erős “baloldali" láb ebből a projektből nélkülözhetetlen.

A posztmarxizmussal kapcsolatos kutatásaimban folyamatosan reflektálok a kritikai elmélet és 1968 hagyományára. A poszthatvannyolcas szituáció című tanulmányomban vázolom fel saját tablómat a diáklázadások ötvenedik évfordulója kapcsán. Ahogyan posztmarxizmusomnak egyik központi mozzanata Debord munkásságának és az ultrabalodalnak az elméleti pozíciója. 2010 után elméleti álláspontom szerint tovább kell vinni a liberálisokkal és a jobboldallal szebeni kétfontos harc taktikáját, nem lehet elfogadni az “antiorbánista populizmus" pozícióját – hanem egy hosszú távú, intellektuálisan megalapozott, globális folyamatokhoz igazodó és szellemileg új diskurzusok mentén építkező projektre van szükség. A PTI Társadalomelméleti Műhelyének magas szintű kutatásai és teoretikus vitái is indirekten ezt a célt szolgálják számomra.

Társadalomelméleti Műhely

A PTI Társadalomelméleti Műhelye (PTI TEM) jelenlegi formájában 2015-ben jött létre, tagjai azóta rendszeresen vitatják meg egymás és külsős szerzők írásait. A Műhely célja a hazai társadalomelméleti, társadalomkritikai gondolkodáshoz, valamint a baloldali tudományos, közéleti diskurzushoz való hozzájárulás. 2016-ban dolgoztam ki annak a programnak az alapját, amely nevében a TEM a későbbiekben működött. Fontos sarokpont volt a szigorú értelemben vett társadalomelméleti orientáció megteremtése, a tagok közös tudáskészletének kialakítása, illetve a hazai baloldal válságának egyfajta intellektuális vákuumhelyzetre történő visszavezetése. Egy nyitott Műhelyt képzeltünk el, amelyben a társadalomelmélettel foglalkozó fiatal értelmiségiek közössége létrejön, de eközben mindvégig szem előtt tartja, hogy a cél a baloldal alapjainak lerakása.

Ennek során fontos szempont, hogy az elmélet újra közügy legyen, hogy a közélet iránt érdeklődők újra úgy érezzék, hogy az elméleti munkákat megéri elolvasni nehéz nyelvezetük ellenére is. Ennek alapja az ígéret, hogy a publicisztikák és vélemények helyett eszközöket kaphatunk ezekből, hogy magunk alakítsuk ki álláspontunkat a világról. Nyári egyetemeket, konferenciákat, kerekasztalokat szerveztünk, a TEM-könyvek sorozat 6 kötetét jelentettük meg, illetve az Antal Attilával és Földes Györggyel közösen szerkesztett Marx200 könyv is a műhelyben jött létre. 2018-ban a Marx-év előadásai és konferenciái követték egymást – reflektálva 1968 évfordulójára is.

A TEM-ben nagyon sokféle téma talált otthonra: kutatói foglalkoznak többek között ideológiákkal, poszt-marxizmussal, politikai gazdaságtannal, demokráciaelmélettel, populizmussal, ökopolitikával, a művészet és az emancipáció kapcsolatával, társadalmi igazságossággal és szolidaritással, nacionalizmussal. Azonban összeköti a TEM-tagokat az a társadalomelméleti keretrendszer, amely folytatni kívánja a valóság megértésének kritikai hagyományait a baloldalon.

Kiss Viktor (Budapest, 1976) politológus, ideológiakutató.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen politikaelmélet (2002), a Szegedi Egyetemen kommunikáció (2003) szakos bölcsész diplomát szerzett, majd a Budapesti Corvinus Egyetemen védte meg doktori (PhD) disszertációját (2012).

2001 és 2005 között az ELTE politikaelmélet szakának oktatója volt egészen az intézet megszüntetéséig. 2005 és 2013 között a Zsigmond Király Főiskola adjunktusa.

2014 óta a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója.

Elsősorban a Politikatudomány alapjai (BA), a Globalizáció és politika (MA) és a – Magyarországon előzmény nélküli –  Posztmodern politikaelmélet (MA) tárgyakat oktatja. Tartott kurzusokat több szakkollégiumban és szabadegyetemen is.  2016 óta a BCE Politikatudományi Doktori Iskolájának tagja és témavezetője.

2016-tól a Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelyének kutatója.

2018-tól Fordulat című folyóirat tanácsadó testületének tagja, a TEM Working Papers című periodika szerkesztője.

Az alternativitás politikájáról…

A harmadik világ problémái, a könyörtelen globális verseny, a modern munkaszervezés elembertelenítő következményei, a környezet drasztikus kizsákmányolása, a pazarlás, a háborúk egyre fenyegetőbb valósága, a piac mindent bekebelező ereje, a demokrácia és a szabadság látszólagos volta – és így tovább – képes volt hatalmas volumenű mozgalmat létrehozni. (…) Ha tudatosan szemügyre vesszük ezeknek a mozgalmaknak a fejlődését, akkor nyilvánvaló nem csak remek alkalmazkodásuk a globalizáció, az új technika által kínált lehetőségekhez, de az is, hogy a „nem mehet így tovább” jelszava elvileg igenis elvezethetne a „más világ kell” jelszavához. A nagy feladat azonban, ami az új évezred elején ránk vár, szimbolikusan ezeknek a mozgalmaknak legismertebb jelszavában van benne: Another World Is Possible! Ezek a mozgalmak ösztönösen éreztek rá, hogy a legfontosabb kérdés aktuálisan annak rögzítése, hogy „possible”, hogy nem csak kell, de „lehetséges” is. (…) A szocializmus válsága a XXI. század első évtizedében a nyugati társadalmak többsége számára annak a képességnek az elvesztése, hogy figyelmen kívül tudjuk hagyni a fennállót, amikor saját céljainkról, vágyainkról, lehetőségeinkről van szó. A képességet kell visszaszerezni az elképzelés forradalmára" (Szerep és szocializmus – az alternativitás politikája, 2009)