Minden kétséget kizárólag új korszak határához érkeztünk: a technika időszaka után a technológia időszaka visszavonhatatlanul megérkezni látszik.
Ha a különbséget plasztikusan akarnánk megfogalmazni a két periódus között, a technika és a technológia gyökeresen másfajta gondolkodásmódja közötti különbséget kellene valamiképpen megragadnunk. Olyasmiről van szó a technológia kapcsán, mint a régi időkben a vallásos-keresztény világkép esetében: ahol az emberek egész életüket a krisztusi megváltás, a bűn és a szenvedés dimenzióiban gondolták el. Beleértve önképüket is. Szemben a „barbár” mágiával, okkultizmussal és varázslattal, amelyek a metafizikai erőket saját céljaink szolgálatába kívánták állítani – a technika gondolkodásának megfelelően. Vagy egy modernebb hasonlattal élve: a technológia a világban azt a laboratóriumot keresi, ahol egy mesterséges és steril környezetben az egyén kísérleti alanyként részesévé és haszonélvezőjévé válhat bizonyos jól körülhatárolt mechanizmusoknak. Mint a genetikai laborban, ahol mindenki csak annyiban számít, amennyiben génekkel rendelkezik és csak az az érdekes, amire a géntechnológia képes.
A határ persze nehezen meghúzható, a különbség talán, hogy a technika eszközöket szolgáltatott számunkra céljaink elérésére – a technológia a lehetséges célok eddig ismeretlen és teljességében talán feltárhatatlan horizontját jelöli ki; de csak bizonyos célok horizontját. Azáltal, hogy létrehoz egy mesterséges környezetet számunkra, mesterséges mechanizmusokkal a világ bizonyos lehatárolásával és kombinációjával. Ahogyan Andrew Barry megfogalmazza: a technológia nem más, mint „a dolgok, eszközök és emberek”, a „mechanizmusok és technikák” standardizált és szabványosított kombinációja. De olyan kombináció – és ez az értékmozzanat teszi valójában technológiává -, ami azért optimális, mert a legtöbb, legnagyobb hatású, vagy legújabb célokat kínálja nekünk. Azoknak, akik elfogadjuk, hogy az adott kombináció minden külső szempontot kiiktató résztvevőivé válunk. A technika a meglévő hatékony kihasználása minden konkrét és ismert cél és lehetőség biztos realizálására. A technológia viszont egészen más: a meglévő bizonyos elemeinek optimális kombinációja, amely olyan elvi-potenciális célokat és lehetőségeket kínál, amelyek túl vannak a fennállón. A technikával szemben, amely saját céljainkra kínált hatékony eszközöket, az új évezred társadalmában egyre inkább életünk alapjává válva a technológia azt gondolja magáról, hogy a társadalom, a gazdaság, az élet softwarévé válhat, azt is meghatározva, hogy ki vagy te, aki használod őt, milyen céljaid lehetnek, milyen jutalmak és érzések várnak, ha eléred azokat és hogyan válhatsz részesévé az adott kombinációnak.
„Virtuális valóság, recept, licence, szabvány, know-how, ötletgyártás (brainstorming), marketing, menedzselés, imázs, lifestyle” – ezek ennek új hívószavai, s nem csak hiszünk bennük, de egyre inkább általuk írjuk le világunkat is. Persze nincs mit csodálkozni azon, hogy a technologizmus ezerfelé ágazó ideológiája éppen a high-tech forradalom újabb és újabb hullámaival egy időben hatja át a társadalmak mindennapjait. Hiszen éppen a személyi számítógépek tömeges elterjedése hozta az átlagember számára is testközelbe azt a nézőpontot, amely a világot az egyén (user), a technika (hardware) és a kettejük közötti kapcsolatot uraló mechanizmusok (software) hármasságán keresztül szemléli.
Az átalakulás jelen fázisát éppen úgy határozhatjuk meg, mint amelyben a szocio- és létezéstechnológiák a társadalom valamennyi szférájában (a reprodukciós folyamatoktól az értékképzési mechanizmusokig) újfajta jelentőségre tesznek szert.
Pierre-Paul Renders egyik filmjének főszereplője, Thoma Thomas például nyolc éve él önkéntes fogságban saját lakásában: azóta nem tette ki a lábát otthonról, s egy lelket sem engedett be magához. Minden pontjában neki tetsző szerelmi életét virtuális partnerével éli egy agystimuláló készülék segítségével, az ételt és használati tárgyait a világhálón rendeli. Az on-line az ő élettere, ahol bármi válhat belőle, nem kell félnie semmitől, végtelen lehetőségei vannak – neki, aki igazából nem sokat gondol önmagáról, ráadásul pánikbeteg: retteg a külvilág veszélyeitől. Thoma világa nem egyszemélyes világ, hanem olyan világ, amely glóbusszá tágítja az otthonát, s nem-létező alakok milliói töltik meg létezésükkel azt. Egyetlen hús-vér kapcsolata egy pszichológus, aki megpróbálja kigyógyítani a technika rabságából és beíratja egy „reál World” társkereső adatbázisba. Ez adja a film alapkonfliktusát. Az itt megismert Vanessával való kapcsolata során ugyanis végül ráébred, hogy őt nem is a cybertechnika, sokkalta inkább saját életvitele, létezéstechnológiája tartja fogságban. A modern világ legnagyobb dilemmája az övé. A film végén persze nem kapunk választ arra, hogy elhagyja-e szerelméért, a számára legértékesebb dologért a lakást. De a mai kapitalizmusnak előbb utóbb válaszolnia kell arra a kérdésre: hová vezet, ha a technika mindenhatóságának tétele után immár a technológia mindenhatósága válik az új korszak megfellebbezhetetlen credo-jává.
A technológiák azonban nem csak megnövekedett szerepükkel tűnnek ki, nem csak azzal, hogy megváltoztatják a világot, hanem azzal, hogy saját képükre formálják azt. A szépség technikái így válnak a test (body) technológiájává, amikor az emberek már nem a legszebbek akarnak lenni, a divatipar, a fitness és a szépségideálok diktatúráját kiszolgálva, hanem az adott környezetben (iskolában, munkahelyen) választható kinézetek (body-use) közül választják ki, melyik mit kínál nekik és mit vesz el tőlük. A fogyasztás mágikus és presztízsjelenségei a fogyasztói világnézetnek és érzelemvilágnak nyitnak teret. Ahol a pláza és a hypermarket mesterséges világában csak az képes boldogulni, aki ismeri belső szabályaikat, logikájukat, át tudja érezni mindazt, amit ezek a helyek nyújtani tudnak: a ma oly népszerű plázacica kifejezés sem olyan nőkre utal, akik mindent megvásárolnak szépségük érdekében, hanem akik a bevásárlóközpontban élik életüket, mert oda illeszkednek legtökéletesebben. A felszabadulást célzó szexuális szabadosság extremitása a hatvanas évek életmódmozgalmaiban rekedt és helyette a „nemi önkép” a kiváltságosan normális neműek (gender) klubjába való belépést szolgálja, ezen keresztül pedig mindazt a helyzetet, kapcsolatrendszert, élmény és problémavilágot, aminek szinte semmi köze nincs magához a szexhez. A „falu bikája” számára a szex csak nemi identitás, ami egész életformájára kihat. Az oktatás expanziója a tudást képességgé minősítette át. A kapcsolatok érzelmi és funkcionális indítékai átadják helyüket annak a megfontolásnak, hogy „együtt” mindent lehet; mai vizsgálatok sokasága bizonyítja, hogy a barátságok és párkapcsolatok alapja az, hogy többen jobban és mást lehet csinálni, szórakozni, átélni és megtenni. A szórakozás világában az élmény és gőzkieresztés nem cél, hanem feltétele annak immár, hogy átkerüljünk egy „másik világba”, amit a party és a könnyűdrog reprezentál. A munkahely pedig nem az életszínvonal elérésének eszköze már elsősorban, sokkalta inkább közösségi-életmódbeli-önkifejlesztő kontextus; legalábbis az úgynevezett karrierszakmákban. Finom változások ezek az úton, ahol a korábbi technikai dimenzió szinte észrevétlenül technológiaivá módosul.
A technika ezzel párhuzamosan nagyrészt elveszti társadalmi érvényességét, amely nevében a szakértelmet saját szolgálatába állította, s a technológia veszi át a helyét – a technikát is maga alá sorolva be. Ezért a technokratikus világ mai változatát talán technológiai világnak kellene inkább neveznünk. A technológia társadalma nem csak felhasználja tehát a világ dolgait és a benne élő egyéneket, hanem egyenesen új világokat kreál belőlük, újrakreálja őket. S ez az ígéret egészen új minőséget látszik kínálni a modern kapitalizmus égisze alatt élő milliók számára. Akik nap, mint nap szembesülnek azzal a problémával, hogy ez a világ számukra egyszerre élhetetlen, céltalan és embertelen, miközben ezzel párhuzamosan éppen ők gondolják alternatíva nélkülinek, éppen az ő létük kötődik elválaszthatatlanul hozzá és „áldásaihoz”, éppen ők jelenítik meg személyükben (a középosztály öntudatos tagjaként) ennek a világnak humanista maximumát.
Kiss, Viktor
A technológiák rendszere: ideológia az új évezredben
ESZMÉLET 66 : 17 pp. 147-166. , 20 p. (2005)
