Ebben a keretben vizsgálva a kérdést, nem véletlen, hogy az ideológiakritika témájának kiemelt szerep jutott a posztmarxizmus visszabontó és újraépítési munkálataiban, az ugyanis mindkét célra tökéletesen megfelelt – kettős értelemben is. Egyrészről az ideológia kérdése mélyen átszövi magának Marxnak a munkáit – az egyik leginspirálóbb és legkevésbé kiaknázott területként a hetvenes-nyolcvanas évek teoretikusai számára. Az ideológia Marx által megalkotott kritikai, negatív vagy pejoratív fogalma kapcsán a posztmarxizmus számára megkerülhetetlen volt a kérdés: az mennyiben használható a posztmodern kapitalizmus folyamatainak leírására, mennyiben érvényes egy olyan korban, amikor az ideológiának minden korábbinál nagyobb szerepe van a társadalmak működésében és fennmaradásában. Másrészről azonban legalább ennyire fontos viszonyulási pontot jelentett, hogy az ideológia témájának első nagy reneszánsza e szerzők többsége szerint egybeforr a marxizmus állandósuló válságával.
Sample Text
Megjelent az Ideológia, kritika, posztmarxizmus című kötetben.
Ebben a fejezetben arra a kérdésre keresem a választ, hogy miért és hogyan került a posztmarxista szerzők érdeklődésének homlokterébe az ideológia kérdésköre, és mit reméltek az ideológiakritika reorganizációjától. A válasz azért sem egyszerű, mert véleményem szerint gyakran értik félre a posztmarxista gondolkodók viszonyát a marxizmushoz, 
figyelmen kívül hagyva, hogy esetükben a folytonosság és diszkontinuitás sajátos párhuzamosságával állunk szemben. Ennek lényege, hogy könyörtelenül felülvizsgálják, és szükség esetén elvetik a marxista baloldal elméleti és politikai alapállásainak sokaságát, hogy a romok alatt megpillantsák azokat az elemeket vagy nézőpontokat, amelyek egy új radikális-forradalmi pozíció megalapozásához vezethetnek, vagy levonják azokat a tanulságokat, amelyek közelebb vihetnek ehhez (Kiss, 2011).Az irányzat meghatározása során Simon Tormey és Jules Townshend azon álláspontjából indulok ki, mely szerint a posztmarxista szerzőket nem saját önmeghatározásuk sorolja egy csoportba, azaz esetükben nem egy politikai-szellemi mozgalomról van szó, és nem is egyszerűen a marxista szellemiség száz éve tartó szükségszerű állapotáról. A posztmarxizmus szerzőit alapvető problematikájuk köti össze:„(…) arra szólítanak fel, hogy megkérdőjelezzük a marxizmus relevanciáját és értékét, mint teoretikus gyakorlat és mobilizációs ideológia. Ez nagyban különbözik a nyugati marxista vagy neomarxista programtól, amit Gramsci, Lukács vagy Bloch követett, és akik éppenhogy nem a marxizmus kimerüléséből és elhasználódásából indultak ki, hanem – ahogy Lukács György fogalmazott – annak reneszánszát és megújulását kívánták.” (Tormey-Townshend, 2006: 2.)
