Kívül/Belül: Egy új politikai logika című könyvem záró fejezete. A marxista baloldal örökösei úgy gondolják, hogy a kapitalizmus válságai nyitnak utat a változás előtt, hiszen ekkor érzik a társadalom széles rétegei saját bőrükön is, hogy milyen borzalmas a rendszer. Azonban az elmúlt évtizedekben a válságok mintha csak egyre erősebbé tették volna a rendszert, mintha túl régóta várnánk az elégedetlenek és…
-
-
Mit kezdjen egy baloldali a barbárság korában?
Mészáros Istvánt alapvetően nem szerette a nyugati balos értelmiségiek és politikusok nagy része, de – mondhatjuk a történelmi hűség kedvéért – ez legalább teljes mértékben kölcsönös volt. Mészáros ugyanis nem az objektív körülményeket, hanem őket tette felelőssé a baloldali mozgalmak évtizedek óta tartó válságáért. A nyugati baloldaliakat, szociáldemokratákat és demokratákat egyik interjújában egyenesen Miki egér szocialistáknak nevezte. Úgy gondolta,…