Főoldal

Kívül/Belül, vagy Csepp, posztmodern kapitalizmus, vagy félperifériás osztálytársadalom? – A pécsi Kerényi Károly Szakkollégium nyári egyetemének záróestjén izgalmas vita bontakozott ki a kortárs kapitalizmus meghaladásának elméleti alapvetéseiről és azok gyakorlati következményeiről. Éber Márk Áron és Kiss Viktor alapvetően a kapitalista rendszerre adott válaszok megújításának lehetőségeiről beszélgetett. Habár a vitázó felek egyike sem képvisel ortodox marxista pozíciót, hisz a termelési mód elsődlegességét, történelemfilozófiai kitüntetettségét, vezérfonál-jellegét mindketten – más-más irányból – elutasítják, a vita során Éber Márk Áron képviselt hagyományosabb álláspontot, míg Kiss Viktor a marxizmus posztmarxista irányba való meghaladása mellett érvelt. A vitát Kováts Eszter moderálta. A vita résztvevői Kováts Eszter ...

...

...

...

Igazán izgalmasat beszélgettünk a Kihalni Veszélyes blogot szerkesztő egyetemistákkal a mai kapitalizmus sajátosságairól. Legutóbbi, Kívül/Belül című könyvem perspektívájából nézve tisztáztuk a kapitalizmus esszenciáját és a kulturális kapitalizmus sajátosságát. A beszélgetésből kiderül, miért dübörög továbbra is rendületlenül a köztudottan fenntarthatatlan rendszer, a szintén nyilvánvaló környezeti és szociális válságok ellenére is, és hogy miként lehetne ebből kikeveredni. Hogyan intsünk be a tőkének és mit jelent az átalakulás irányába mutató autonómizmus? – Minderre választ kaphattok legújabb adásunkban, ha ...

Valójában a főszereplők a kapitalizmus működésében azok a nem-tőkések, akiket a kapitalizmus kijelöl arra, hogy saját alkotórészévé, így passzív elszenvedőjévé változtasson. A rendszer sorsa nem azon dől el, hogy a jövőben milyen irányba fejlődik majd, milyen szükségszerűségeknek, törvényeknek és nyomásoknak megfelelően viselkednek majd a kapitalisták (akik történelmi-politikai értelemben nem tudják, mit tesznek, csak teszik) és mit tesznek azok, akiket ők kizsigerelnek és szenvedésre kárhoztattak. A kapitalizmus fennmaradása attól függ, hogy a rendszer aktuálisan képes-e bekebelezni ...

A baloldal nem feltételezheti többé az egyének hamis tudatát saját helyzetüket és szerepüket illetően – ellenkezőleg, az ideológia azokat az illúziókat jelenti, amelyek nevében cselekszünk helyzetünk és szerepünk ismerete ellenére. Központi állításom szerint a zizeki ideológiakritika a „nem tudják, de mégis teszik” hegeli-marxi- engelsi ideológiakritikai pozíció korrekciójaként érthető meg. A formula, amely az ideológiát a „tudják, de mégis teszik” (dialektikus) parafrázisával ragadja meg, nem egy modernista történetfilozófia része immár (mint Hegelnél és Engelsnél), hanem a posztmodern kapitalizmus logikájának és korszakolásának ...

Nem az a kérdés, hogy szükség van-e a politika realista szemléletére – mondja Antonio Negri a Multitude utolsó lapjain, a radikális demokratikus politikai stratégia problematikája kapcsán – hanem, hogy hányféle politikai realizmus létezik egy időben? „A politikai realizmus túl gyakran kapcsolódik konzervatív, vagy reakciós világképekhez olyan fogalmi alapokon, mint az erő, a hegemónia, vagy a szükségszerűség. Thuküdidész dialógusától Churchill emlékirataiig a politikai realizmus az erőt általában politikai döntő tényezőként ünnepli, de ma már ez a nézőpont inadekvát. A forradalmi vágy ...

A látszat-valóság-modell szerint a hamis tudat „torz reprezentációként” jön létre, tehát a valóság tudati leképezésének szisztematikus (társadalmi-gazdasági okokkal magyarázható) félrecsúszásáról beszélhetünk. Az ideológiakritikának e formája szerint, miközben minden korban létezik egy „magában való” társadalmi-gazdasági realitás, a társadalom szintjén létrejön ennek kollektív reprezentációja, az a látszat, amely „szükségszerű illúzióként, hamis tudatként elfedi a társadalom tényleges életfolyamatait”. A „valóság válságának” posztmodern/posztmarxista elméletei az ideológiaelmélet szempontjából ennek a látszatot aláásó és a radikális politikát megalapozó leleplező potenciálnak a problémássá válásából indulnak ki. Nem ...

Ez a tanulmány arra vállalkozik, hogy Ernesto Laclau elméleti rendszerét az általánosnak tekinthető diskurzuselméleti megközelítés helyett az ideológia kérdéskörének középpont-ba állításával rekonstruálja. Álláspontom szerint ugyanis Laclau teoretikus projektjének centrumában a marxizmus dekonstrukciója áll, amely azzal az eredménnyel zárul, hogy a sztálinizmus rémtetteihez vezető és napjainkban inadekváttá vált radikális baloldali poli-tika alapvetően nem más, mint a marxizmus sajátos ideológiakritikai pozíciójának követ-kezménye. Laclau szerint ennek meghaladásához az ideológiakritikai pozíció reorganizá-ciójára van szükség. Úgy vélem, Laclau saját ideológiakritikai nézőpontjának társadalom-elméleti megalapozását egy gramsciánus ...