Főoldal

Valójában a főszereplők a kapitalizmus működésében azok a nem-tőkések, akiket a kapitalizmus kijelöl arra, hogy saját alkotórészévé, így passzív elszenvedőjévé változtasson. A rendszer sorsa nem azon dől el, hogy a jövőben milyen irányba fejlődik majd, milyen szükségszerűségeknek, törvényeknek és nyomásoknak megfelelően viselkednek majd a kapitalisták (akik történelmi-politikai értelemben nem tudják, mit tesznek, csak teszik) és mit tesznek azok, akiket ők kizsigerelnek és szenvedésre kárhoztattak. A kapitalizmus fennmaradása attól függ, hogy a rendszer aktuálisan képes-e bekebelezni és saját céljai szolgálatába állítani a társadalom döntő többségét, vagy sem. Képes-e felszámolni és letörni autonómiánkat. Hiszen a profit érdekében szükség van a társadalom többségére ...

...

...

...

Az elmúlt évtizedek rendszerkritikai elméletei korábban elképzelhetetlen mennyiségben és mélységben tárták fel a kapitalizmus sajátosságait, működési anomáliáit, a rendszer által okozott társadalmi és ökológiai problémákat. Joggal remélhették sokan, hogy a kritikai tudás intenzív előállítása növelni fogja majd a kapitalizmussal szemben álló politikai mozgalmak megerősödésének esélyét. Valójában azonban éppen ennek ellenkezője történt. Az elméletek túltermelése, fragmentálódása és diverzifikálódása egy, a társadalom többsége számára érthetetlen és extrém, saját határai közé zárt és megállíthatatlanul burjánzó teoretikus szcéna kiépüléséhez ...

Nem vállalkozik könnyű feladatra az, aki be kívánja mutatni napjaink ideológiai irányzatait – akár a hazai, akár a nemzetközi jelenségeket vizsgálja. A modern kapitalizmus nagy eszmerendszerei – a szociáldemokrácia, a liberalizmus, a konzervativizmus, a fasizmus és a kommunizmus – ugyanis régen elvesztették hajdani pozícióikat, tartalmukat és vonzerejüket. Erre a fejleményre reagálhatunk úgy, hogy megpróbáljuk valamiképpen beazonosítani ezek aktuális változatait. Az a megközelítés azonban, amely az ideológiák tartalmi elemeit kívánja számba venni – amit Michael Freeden ...

A hétköznapi valóság terepén mozogva talán könnyebben érthetővé válik, amiről beszélek. A posztmodern kapitalizmusnak egyre extrémebb körülmények között kell fenntartania és működtetnie önmagát, megteremtve a kívánatos és normális élet kereteit a társadalom nagy része számára, és ehhez egyre komplikáltabb és direktebb eszközökkel kell előállítania azokat az egyéneket, akik majd beleilleszkednek az élet tőkés kereteibe. A klímaváltozás, a virtuális valóság, a hatalmas megfigyelő apparátusok kiépülése, a globális apartheid rendszerei (például a menekültek elé húzott falak és kerítések), a flexibilis munkaerőpiac, az ...

A tanulmány bemutatja, kik azok a posztmarxisták és milyen témák, állítások köthetők a nevükhöz. Ehhez egy sajátos felosztást alkalmazok. Kiindulópontom szerint a posztmarxizmus kétféle választ adott a koráb­ban felvázolt válsághelyzetre, a „marxizmus végének” tragédiájára. Az egyi­ket „marxista posztmodem”, a másikat „posztmodem marxista” szellemi pro­jektnek nevezem. A megkülönböztetés alapja, hogy mire vezették vissza az egyes szerzők a marxizmus végzetes válságát. (…) Úgy gondolom, hogy a marxista posztmodern és a posztmodern marxiz­mus megközelítésmódjának különválasztása termékeny és inspiráló lehet a baloldal ma már ...

Ez a tanulmány arra vállalkozik, hogy Ernesto Laclau elméleti rendszerét az általánosnak tekinthető diskurzuselméleti megközelítés helyett az ideológia kérdéskörének középpont-ba állításával rekonstruálja. Álláspontom szerint ugyanis Laclau teoretikus projektjének centrumában a marxizmus dekonstrukciója áll, amely azzal az eredménnyel zárul, hogy a sztálinizmus rémtetteihez vezető és napjainkban inadekváttá vált radikális baloldali poli-tika alapvetően nem más, mint a marxizmus sajátos ideológiakritikai pozíciójának követ-kezménye. Laclau szerint ennek meghaladásához az ideológiakritikai pozíció reorganizá-ciójára van szükség. Úgy vélem, Laclau saját ideológiakritikai nézőpontjának társadalom-elméleti megalapozását egy gramsciánus ...

Nem az a kérdés, hogy szükség van-e a politika realista szemléletére – mondja Antonio Negri a Multitude utolsó lapjain, a radikális demokratikus politikai stratégia problematikája kapcsán – hanem, hogy hányféle politikai realizmus létezik egy időben? „A politikai realizmus túl gyakran kapcsolódik konzervatív, vagy reakciós világképekhez olyan fogalmi alapokon, mint az erő, a hegemónia, vagy a szükségszerűség. Thuküdidész dialógusától Churchill emlékirataiig a politikai realizmus az erőt általában politikai döntő tényezőként ünnepli, de ma már ez a nézőpont inadekvát. A forradalmi vágy ...