Főoldal


#posztmodern kapitalizmus
#kívül/belül
#ideológia
#posztmarxizmus
#autonómia

Kulturális hadviselés? Békés Márton és Kiss Viktor vitája a kultúrharcról

Kulturális hadviselés? Békés Márton és Kiss Viktor vitája a kultúrharcról

"Belefér-e a nacionalista giccs a nemzeti kulturába és belefér-e a posztmarxizmus? A fridzsiderszocializmus után most a fridzsiderkapitalizmus következik?" A SZÖVEG című podcast vitaműsorának harmadik adásában a Kulturális hadviselés – A…

Tovább...
A politikai folyamatok kulcsa, hogy rettegjünk a kirekesztettek lázadásától

A politikai folyamatok kulcsa, hogy rettegjünk a kirekesztettek lázadásától

Orbán Viktor nagy húzása az volt 2015-ben, hogy egy pillanat alatt helyezte bele magát az apokaliptikus Belül pozíciójába, mondja Kiss Viktor politológus, aki szerint az új politikai logika nem felső…

Tovább...
Úgy kell megváltoztatnunk a jelent, hogy a jövő nagyon-nagyon másképp nézzen ki!

Úgy kell megváltoztatnunk a jelent, hogy a jövő nagyon-nagyon másképp nézzen ki!

Murray Bookchin Utopia, not futurism című előadásában futurizmusnak nevezi, amikor a jövőt a jelen előrevetett képének látjuk, amikor a jövőt csak úgy tudjuk elképzelni, mint a jelen folytatását; ekkor a…

Tovább...
Újra fel kell építenünk az alternatív Magyarországot

Újra fel kell építenünk az alternatív Magyarországot

A rendszerkritikai baloldal az elmúlt években újra a hagyományos baloldali témák felé fordult és a pártpolitika irányába mozdult el. Kiss Viktor legújabb könyvében gyökeresen különböző utat javasol a 21. század…

Tovább...
És ha kidurrantanánk a tőke hatalmas kulturális buborékját?

És ha kidurrantanánk a tőke hatalmas kulturális buborékját?

A következő évtizedek közéleti eseményeit várhatóan a privilegizált tereken belül élők és az azokon kívül rekedtek küzdelmei határozzák majd meg – állítja Kiss Viktor politológus. Sőt, a nagy világfolyamatok jórészt…

Tovább...


Facebook

Facebook By Weblizar Powered By Weblizar
ELŐNÉZET

Kívül/Belül – egy új politikai logika (2021)

(A könyv Tartalomjegyzéke, Az új globális konfliktus (1-22.) és A falak politikája (161-177.) című fejezete, valamint a Felhasznált irodalom)

Amikor politikáról gondolkodunk, akkor általában a szegények és gazdagok, a hatalom és a nép, az erősek és gyengék, a tőkések és a munkások közötti hagyományos szembenállásokból indulunk ki. A könyv fő tézise szerint azonban teljesen más megközelítésre van szükségünk, amennyiben a következő évtizedek közéleti eseményeit várhatóan a rendszerek nyújtotta előnyökön belül lévők és az azokon kívül rekedtek küzdelmei határozzák majd meg. Az új globális konfliktus megjelenésére utalnak a világszerte épülő falak és kerítések éppúgy, mint az egymást érő migrációs hullámok útjában magasodó szögesdrótok, a koronavírus idején lezáruló határok és karanténok, vagy a Brexit, az EU bővítés felfüggesztése és a nemzetállami nosztalgia felerősödése.

POLITIKAELMÉLET

Baloldal a posztmodern kapitalizmusban (2020)

A posztmodern kapitalizmusnak egyre extrémebb körülmények között kell fenntartania és működtetnie önmagát, megteremtve a kívánatos és normális élet kereteit a társadalom nagy része számára, és ehhez egyre komplikáltabb és direktebb eszközökkel kell előállítania azokat az egyéneket, akik majd beleilleszkednek az élet tőkés kereteibe. A klímaváltozás, a virtuális valóság, a hatalmas megfigyelő apparátusok kiépülése, a globális apartheid rendszerei (például a menekültek elé húzott falak és kerítések), a flexibilis munkaerőpiac, az úgynevezett negyedik ipari forradalom, vagy a ge-netikai robbanás hozadékai stb. olyan sokkhatások, amelyek hatalmas ideológiai-kulturális innovációt igényelnek a rendszer működtetőitől – persze cserébe a profitközpontú gazdaság szolgálatába lehet állítani őket. Emlékezzünk vissza, a mobiltelefonokat megjelenésük pillanatában bunkofonnak hívták, súlyos beavatkozásnak tartották a személyes szférába és a tömegközlekedési eszközökön civilizálatlannak számított használni őket. De a tőkének szüksége volt az infokommunikáció új befektetési területére. Úgyhogy két évtizeddel később az okoseszközök az élet alapjainak számítanak, és az számít különleges pillanatnak, amikor éppen nincs wifi-kapcsolat. Ehhez persze szükséges volt, hogy a társadalmak tagjait újraformálják-átalakítsák, tehát „aládolgozzanak” a mindenkori kapitalista szituációnak és a boldog életről kidolgozott vízióknak.

POLITIKAELMÉLET

A poszt-hatvannyolcas szituáció (2018)

1968 ötvenedik évfordulójára – úgy tetszik – túljutottunk az aktualizálási kísérletek, a könnyes szemű visszaemlékezések és a politikai mítoszteremtési próbálkozások időszakán. Helyüket a poszt-hatvannyolcas szituáció körüli viták vették át – köszönhetően elsősorban annak, hogy az új jobboldal sok tekintetben a fél évszázaddal ezelőtti eseményeket tette meg bűnbakká napjaink problémáival kapcsolatban. Jól ismert, hogy a jelenleg is zajló jobboldali-konzervatív anti-hatvannyolcas offenzíva azon a tézisen alapul, hogy bár a diáklázadásokat leverték, tulajdonképpen a résztvevők minden követelése megvalósult az idők során. A konzervatív oldal ezen túl úgy gondolja, hogy ’68 képviselői továbbra sem nyughatnak, és folytatják egyre abszurdabbá váló harcaikat – ehhez pedig bőséges eszközt kínál számukra a média, az egyetemek, az EU, a kulturális élet, amelyek fontos pozícióit ők birtokolják.

POSZTMARXIZMUS

A posztmarxizmus intellektuális stratégiái (2018)

Kiindulópontom szerint a posztmarxizmus kétféle választ adott a koráb­ban felvázolt válsághelyzetre, a „marxizmus végének" tragédiájára. Az egyi­ket „marxista posztmodem", a másikat „posztmodem marxista" szellemi pro­jektnek nevezem. A megkülönböztetés alapja, hogy mire vezették vissza az egyes szerzők a marxizmus végzetes válságát. (…)
Úgy gondolom, hogy a marxista posztmodern és a posztmodern marxiz­mus megközelítésmódjának különválasztása termékeny és inspiráló lehet a baloldal ma már elkerülhetetlen szellemi megújulásának megalapozásához is – hangsúlyozva, hogy nem lehetséges az új baloldal megalapozása a poszt­modern kérdéskörére való reagálás nélkül. Álláspontom szerint a posztmar­xizmus két intellektuális stratégiájának középpontjában is ez a kérdés áll. Arra vállalkozom, hogy bemutassam e két intellektuális stratégia hozadékait és legfőbb állításait – kiemelt figyelmet fordítva legfontosabb baloldali kép­viselőjük, a marxista posztmodern Ernesto Laclau és a posztmodern marxista Antonio Negri elgondolásaira.

IDEOLÓGIA

Politika a spektákulum korában (2016)

A látszat-valóság-modell szerint a hamis tudat „torz reprezentációként” jön létre, tehát a valóság tudati leképezésének szisztematikus (társadalmi-gazdasági okokkal magyarázható) félrecsúszásáról beszélhetünk. Az ideológiakritikának e formája szerint, miközben minden korban létezik egy „magában való” társadalmi-gazdasági realitás, a társadalom szintjén létrejön ennek kollektív reprezentációja, az a látszat, amely „szükségszerű illúzióként, hamis tudatként elfedi a társadalom tényleges életfolyamatait”. A „valóság válságának” posztmodern/posztmarxista elméletei az ideológiaelmélet szempontjából ennek a látszatot aláásó és a radikális politikát megalapozó leleplező potenciálnak a problémássá válásából indulnak ki. Nem a valóság megismerése, nem az ideológia természetének megváltozása jelentette tehát az elsődleges gondot, hanem hogy „valami baj történt” a valósággal. Álláspontom szerint az elmúlt évtizedekben a látszat-valóság-modell „újrapozicionálásán”, ennek érzékelésének nevében kísérletező teoretikusok koncepciói közül nem csak hatásában emelkedik ki Guy Debord, Jean Baudrillard és Douglas Kellner munkássága.

IDEOLÓGIA

“Tudják, de mégis teszik" Slavoj Zizek és a Valós politikája (2016)

A baloldal nem feltételezheti többé az egyének hamis tudatát saját helyzetüket és szerepüket illetően – ellenkezőleg, az ideológia azokat az illúziókat jelenti, amelyek nevében cselekszünk helyzetünk és szerepünk ismerete ellenére. Központi állításom szerint a zizeki ideológiakritika a „nem tudják, de mégis teszik” hegeli-marxi- engelsi ideológiakritikai pozíció korrekciójaként érthető meg. A formula, amely az ideológiát a „tudják, de mégis teszik” (pszichoanalitikus) parafrázisával ragadja meg, nem egy modernista történetfilozófia része immár (mint Hegelnél és Engelsnél), hanem a posztmodern kapitalizmus logikájának és korszakolásának ideológiaelméleti eszköze. Zizek szerint az ideológia mai formája inkább úgy írható le, hogy mindenki „tudja” az igazságot, de – ez benne az ideologikus mozzanat – az ellenkezőjét hiszi. Mindenki tudja, hogy „nem jó” a rendszer, de tudattalanul hiszi, hogy „mégis jó lehet”.