Kövesse az oldalamat a Facebookon

Azt hiszem, hogy a 21. század elején elkerülhetetlen egy fájdalmas belátás: le kell mondania arról a marxista (vagy kimondottan sztálinista) felfogásról, amely az egymás utáni korszakokat egy hatalmas világtörténelmi színdarab felvonásaiként képzelte el. A feudalizmus-felvonás után jön a kapitalizmus, utána meg az X, amit nem ismerünk pontosan, de nevezzük szocializmusnak, vagy kommunizmusnak. Ez a megközelítés ugyanis azt üzeni, hogy mivel a kapitalizmus lényege állandó, így valamilyen formában a rendszerellenes harc tartalma és helye is állandó. Szerintem ennek éppen az ellenkezője az igaz. Mindenkinek ajánlok egy próbát, hogy eldöntse melyik oldalon áll ebben a kérdésben. Menjen el Óbudára, ahhoz az építkezéshez, ahol egy régi gyárkomplexumot most csillogó lakóparkká alakítanak úgy, hogy közben megtartják az ipari műemléki épületeket. Nézzen körül és ott látja egymás mellett a „modern” és a „posztmodern” korszakot. Bevallom, én nehezen tudok mit kezdeni azokkal, akik szerint csak a kulisszák változtak. A Mérce nagyinterjújából kiderülnek legfontosabb elméleti törekvéseim, politikai alapvetéseim és a Kívül/Belül című könyv valódi újsonsága…

Átfogó írásom arról, hogy milyen elméletekre van ma szükség és mit jelent posztmarxistának lenni. Úgy gondolom, hogy a kapitalizmus természete változik (vagy változott máris) meg, egy posztmodern kapitalizmushoz pedig posztmodern elmélet dukál. Az írásban azt állítottam, hogy a mai kapitalizmus nagy kihívása, hogy egyre extrémebb körülményeket kell normálisnak láttatnia és egyre többet és többet követel az emberektől a hétköznapokban. Néhány héttel a szöveg megjelenése után a koronavírus járvány időszaka jött el, amikor maszkban jártunk és karanténba kényszerítettek bennünket.

Szerzők sokasága kísérli meg a posztmodern kapitalizmus lényegében megragadását. Számomra az új korszak lényege a kapitalizmus kulturális fordulata. A változás oka, hogy a hagyományos módon a hasznosságra, az újdonságra és az olcsóságra alapozva már nem lehetett eladni a mind gyorsabban változó és egyre nagyobb mennyiségben termelt árukat és szolgáltatásokat. Az újabb és újabb szektorok bevezetéséhez fordulatra volt szükség: a kapitalizmus ma már nem termelési mód, inkább egy olyan komplex kulturális univerzum, amelyen belül a különböző gazdasági szereplők és a fogyasztók egyaránt működnek. „Az alap és a felépítmény Marx korához képest helyet cserélt”. A kultúra lesz az új alap és a gazdaság erre épül rá…

Az írás első részében bemutatom, mi az az autonomista paradigma, amely saját elgondolásaimnak is alapjaként szolgál.  Ez a megközelítés hatalmas újdonságot hozott. Azt állította, hogy a kapitalizmus fennmaradása attól függ, hogy a rendszer aktuálisan képes-e bekebelezni és saját céljai szolgálatába állítani a társadalom döntő többségét, vagy sem. Képes-e felszámolni és letörni autonómiánkat. Hiszen a profit érdekében szükség van a társadalom többségére – nem csak munkájukra, de vágyaikra, képzeletükre, érzéseikre, szabadidős aktivitásukra, társas kapcsolataikra és politikai tevékenységükre stb. egyaránt. Az írás második felében bemutatom, hogy mi a helyzet ebben az értelemben autonomiánkkal ma. Amellett érvelek, hogy a rendszer sikeresen állította szembe a szabadságot az autonomiával, amikor a lehetőségek kapitalizmusát hozta létre. A cél e kettő újraegyesítése…

Szimulákrum, spektákulum és megaspektákulum – mit jelentenek ezek? Az ideológia kritikája a valóság leírásán alapult, amely nevében kritizálni lehetett a különféle reprezentációkat. De mi történik, ha a balóság válságban van?

A populizmus és a diskurzus az elmúlt évtized slágertémái voltak. Idehaza az elsők között mutattam be Laclau ezzel kapcsolatos nézeteit – ráadásul egy sajátos fókuszon, az ideológiaelméleten keresztül. Az írás fő állítása, hogy Laclau két politikai logikát mutat be életműve során. Az egyik a jól ismert populista logika, amely „az ők-nem ők” szembeállítás mentén hozza létre saját negatív identitását. Azonban kevesebb szó esik arról, hogy ez csak az un. hegemonikus politikai logika „párja”. A hegemónia a „mi-nem mi” ellentétpárra építve rekeszti ki a politikai és társadalmi ellenfeleket, a normalitás, a hasonlóság, a többség, a demokrácia, a biztonság nevében.

Zizek az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb hatású teoretikusa. Központi témáinak egyike az ideológia. Az írás eredeti elméletét rekonstruálja ezzel kapcsolatban. A fetisisztikus, a cinikus és a poszt-traumatikus tudat a liberális hegemónia és a globális kapitalizmus korában.

Miért alkalmasabb a dominancia koncepciója Gramsci műveiben a mai helyzet leírására, mint a jól ismert hegemónia? Liberálisok, konzervatív forradalmárok és baloldali populisták – a 2020-as évek elejének hazai ideológiai térképe.

A tanulmány, amely a Marx200 című nagy kötetünkben jelent meg, arra a kérdésre keresi a választ, hogy miképpen próbált az értelmiségiek egy része szembenézni a marxizmus egyre mélyebb válságával. Álláspontom szerint a marxizmust ért legnagyobb kihívás nem a munkásosztály „halála”, hanem a posztmodern korszak beköszönte volt. „Hogyan legyünk marxisták, ha nem lehet?” – így szól az új időszak alapkérdése. A különféle teoretikus válaszai két irányt követtek. Egy eredeti felosztással a marxista posztmodern és a posztmodern marxista stratégiákat mutatom be. A „marxista pomo” pólusra azok kerültek, akik a gondolkodásunk átalakulása, a tudományos sztenderdek változása és a konkurens kortárs elméletek nevében vizsgálta meg, mi maradhat és min kell változtatni Marxból és a korábbi antikapitalizmusból. A „pomo marxizmus” azt kutatta, hogy a globális tőkés világ átalakulása, a hatalmi-társadalmi viszonyok megváltozása után miképpen lehet egy új kritikai elméletet létrehozni – amely a marxizmus helyébe léphet. A tanulmány e két irányt mjutatja be közérthetően és olvasmányosan.

A tanulmányban felvázolom azt a fordulatot, amely szerintem a kapitalizmussal szembeni fellépés új alapja lehet napjainkban. Álláspontom szerint a 20. század baloldala arra várt, hogy a kapitalizmus negatív jelenségei és társadalmi következményei majd kitermelnek egy mozgalmat, amely megváltoztatja a világot. A 21. században azonban máshonnan várhatjuk az „utópikus energiák” felszínre törését. A mai baloldalnak nem arra kell alapoznia, hogy mi a nyilvánvaló rossz, hanem hogy mi az első látásra jó a kapitalizmusban. Milyen ára van a jó életnek, amit a fogyasztói társadalom szabad polgárainak kínálnak? Milyen kényszerek nehezednek ránk arra vonatkozólag, hogy részévé váljunk a tőke univerzumának? Milyen rejtett mechanizmusok során formálnak bennünket és nyomják el kreatív energiáinkat? Mi szükséges egy alternatív politikai mozgalom felépítéséhez a „jó kapitalizmus” illúziójával szemben? Korábbi könyvem utószavából kiderülnek a válaszok.

A világot végül nem 1968, hanem a posztmodernizálódó kapitalizmus változtatta meg. Mit nem ért a jobboldal 68-ból és hogyan hozhatja vissza a lázadást az új jobboldal erősödése. Miért liberális a mai identitáspolitika akkor is, ha baloldalinak képzeli magát? Az írásban azt a folyamatot mutatom be, ahogyan 68 lázadása elvezetett a kapitalizmus emancipációs és ultraliberális fordulatához, majd ez a fordulat megszülte „a lázadás elleni lázadást”, az alt-rightot. A helyzet azonban megfordulhat: ha az új jobboldal kiépíti saját autoriter és nacionalista rendszereit, könnyen visszatérhetünk 68-hoz – a képzelet és a szabadság nevében lázadva a kiépülő normalizáló és konzervatív disztópiák ellen.

A mai jobboldal azt hirdeti, hogy újra konzervatív korszak köszöntött ránk – és valóban ma még a baloldal is nosztalgikus és retró. Azonban ha jobban megvizsgáljuk a világ még sosem volt ennyire forradalmi. Csak a forradalmat ma nem mi csináljuk, hanem a posztmodern kapitalizmus és annak fő ágense – a tőke. Hogyan működik a hiperforradalmi tőkés világ, miben hasonlítunk Marx kommunistáihoz és mit jelent az „alternatíva politikája” ma?

A következő évtizedek közéleti eseményeit várhatóan a rendszerek nyújtotta előnyökön belül lévők és az azokon kívül rekedtek küzdelmei határozzák majd meg. Az új globális konfliktus megjelenésére utalnak a világszerte épülő falak és kerítések éppúgy, mint az egymást érő migrációs hullámok útjában magasodó szögesdrótok, a koronavírus idején lezáruló határok és karanténok, vagy a Brexit, az EU bővítés felfüggesztése és a nemzetállami nosztalgia felerősödése. 2021-es tudományos bestsellerem előnézete tekinthető meg.

A szerző az ideológia problematikáján keresztül többek között olyan gondolkodók munkásságát mutatja be, mint Ernesto Laclau, Slavoj Žižek, Jean Baudrillard, Guy Debord, Michel Foucault, Gilles Deleuze és Antonio Negri. E könyv elsőként teszi fel azt a kérdést, hogy miért éppen az ideológia lett az irányzat képviselőinek egyik központi témája. A kötet váratlanul nagy figyelmet keltett, nem csak valamennyi példánya elfogyott, sokat hivatkoztak rá, de az egyetemi oktatásban is alapszövegként használják. A könyv előnézete letölthető.

2011-ben doktori disszertációm könyv formájában is megjelent. A címe az volt: Marx&Ideológia. Amellett érveltem, hogy Marx fő törekvése a radikális baloldali politikai cselekvés újraalkotása volt. Úgy gondolta, hogy a világot megváltoztatni akaró politikát mindig az ideológiává válás fenyegeti. A könyv talán leginkább újszerű fejezetében arra vállalkoztam, hogy a Kommunista Párt Kiáltványának újraértelmezését nyújtsam. Értelmezésemben a korábbi megközelítések hibája az volt, hogy vagy a szervezeti kérdés (PÁRT), vagy az ideológia (KOMMUNISTA) felől közelítettek a műhöz. Pedig annak kulcsát egészen máshol kell keresni…